Iratkozz fel az új bejegyzések ingyenes értesítőjére!

Név:*
E-mail cím:*
E-mail cím újra:*

2008. augusztus 3., vasárnap

Legyen célod!

Legyen célod! Mennyire elcsépelt már ez a kifejezés! És mégis újra meg újra felkapjuk a témát, annyira fontos. Július 28-án Gábor (Punda) írt éppen a Vállalkozók Kávéházában a cégépítés egyik alapkövéről, a célkitűzésről. Az általa leírtakat megerősítendő fogalmazom meg most az alábbi gondolatokat.
Minden évben van a programunkban elviekben egy hegymászás is. Ez úgy önmagában elég tág fogalomnak tűnik. Vannak azonban olyan – lehet, hogy ki nem mondott – feltételek, amelyek ezt a tervet elég jól behatárolják. Ilyen szempontok, többek között, az idő tényező, az anyagi források, amelyeket erre szánunk, a fizikai állóképességünk, a hegymászói tudásunk, a hegyek szeretete, a távolság, a lelki tényezők, a vágy nagyobb magasságok meghódítására.

Szóval két nappal ezelőtt még csak azt tudtam, hogy a hegyekbe készülünk. A tegnap estét, amely végül is éjszakába nyúlt, arra szántam, hogy akkor kiválasztom a célt. Előbb csak úgy nézelődtem, különböző kulcsszavakat írva a Google keresőbe. A fentiekben felsorolt szempontok alapján válogattam a találatok között. Az elnevezések, amelyek egy-egy helyet, vagy útvonalat takartak, teljesen idegenek, semmitmondóak voltak számomra. Ha érdekesebb helyszínek tárultak elém, ott többet időztem és további feltételeket is megvizsgáltam.

Végül a Dél Tirol Dolomit hegységeiben kötöttem ki. És egyszeriben megfogalmazódott bennem a cél. Így utólag már nem tudom felidézni a pillanatot, amelyik meghatározó volt. Lehet, hogy egy kép a gyönyörű tájról, lehet, hogy egy panzió ajánlata, vagy egy túra útvonal leírása. Végül is a kereső marketing szempontjából fontos ez a kérdés, de a célkitűzést tekintve, már nem annyira.

Éjfél környékén már tudtam, hogy úgy öt nap múlva Olaszországba, Dél Tirolba utazunk. Ettől kezdve a kitűzött cél mindent meghatározott. Leszűkült az a terület, amelyik az érdeklődésem fókuszában állt. Itt kerestem szállást, itteni képeket nézegettem, angol és német nyelvű oldalakat látogattam meg, hogy elolvassam mások leírásait, élménybeszámolóit a vidékről. Még két három óra és már lényegesen többet tudtam a témáról, mint az átlagember.

Ha egy vállalkozás így működik, akkor a tulajdonosa rövid időn belül szakértője lehet, annak a területnek, amelyben tevékenykedik. Az egyik szakkönyvben olvastam: egy év alatt hozzáértő, három év alatt szakértő, öt év alatt nemzetközi szakértő válhat bárkiből, aki egy adott témával rendszeresen és behatóan foglalkozik.

Szóval augusztus 8-án reggel irány Dél Tirol! Addig még meg kell szerveznem a logisztikáját. Útvonal, szállás, költségvetés, felszerelés, túra tervek. Szép kihívás, teli izgalmakkal, de a konkrét cél ismeretében már nem is tűnik olyan nehéznek.
cegiranytu.hu

Nincsenek megjegyzések: