Az államcsőd, mint megoldás

Mit gondolsz erről a cikkről? - kérdezte egy barátom. Komolyan jó alternatíva az államcsőd?? Ha csődbe megyünk, attól miért lendülne fel a gazdaság? Ha egy állam csődbe megy, akkor eltörlődnek a hitelei és kezdhet nulláról építkezni? Ha ez így lenne, mindenki csődbe menne, nem? :)


http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/kulfoldrol_dicserik_orbant_jobb_a_csod_mint_a_megszoritas.507313.html

Aki ilyen megoldásra spekulál, az arra gondolhat, hogy neki még mindig jobb, ha megmarad a bebetonozott rendszere, mint az, hogy az IMF és az EU rákényszerítse a meghátrálásra, a lebontott fékek és ellensúlyok visszaállítására. És vannak is példák előtte, mondjuk Argentína. Az is túlélte a drámát és megszabadult egy csomó adósságtól. Az más kérdés, hogy egy ilyen esemény rendkívül káros az országnak minden más szempontból. A feudális korszakra jellemző állapotok következnének be. A bizalom teljesen megszűnne irántunk. Nem tudnánk hitelt felvenni. A fejlődésünket hosszú évekre visszavágná. 


Olyan ez, mintha a szomszédodnak, aki munkát ad neked, tartoznál egy csomó pénzzel, majd egy szép napon közölnéd vele, hogy soha nem fogja viszontlátni. Képzeld el ezek után a kapcsolatodat vele...

Kincstári megszorítások recesszióban

"A kincstári megszorításokat nem recesszióban, hanem a fellendülés időszakában kell megejteni." idézi Keynes (John Maynard Keynes angol matematikus és közgazdász, a modern makroökonómia megteremtője) 1937-ben tett kijelentését Paul Krugman, a New-York Times vélemény oldalának egyik rovatvezetője.

Ezt sokan akár félre is érthetik. Vagy lehet, hogy ő maga is? Mert nem az az elsődleges kérdés, hogy miért nem léptünk meg a helyes időben valamit, hanem az, hogy a jelenlegi helyzetben mit kell tenni.

Recesszióban nem lehet eltekinteni a megszorításoktól. Az más kérdés, hogy nem a növekedést elősegítő, támogató költségeket kell megvágni, hanem az "inproduktív" költségeket.

Például, ha egy cipőgyár üzletkötője egy afrikai országból hazatelefonál, hogy ide minden lábbelit, mert itt senki nem jár cipőben, akkor nem azzal kell kezdeni a költségek lefaragását, hogy őt hazarendeljük, hanem, mondjuk azzal, hogy lecsökkentjük az igazgató külön elkölthető keretét.

A gazdasági döntéseket befolyásoló szakembereknek és a döntéshozóknak e költségek bölcs szelektálásában van nagy felelőssége. Természetesen ne legyenek illúzióink! A politika rövid távú érdeke a legtöbb esetben felülírja a racionális megoldásokat.

Keynes Was Right

A jelentős minimálbér emelés gazdasági hatása

Egyszer már volt a magyar gazdaság történetében egy jelentős minimálbér emelés. Akkor egész iparágak mentek erre rá. Most újból küszöbön áll egy ilyen történet. Az első kedvezőtlen jeleket máris érezni hétköznapi életünkben. Ma éppen egyik kedvenc kisboltunk zárt be. Két ember munkahelye lett oda. És nem a multik miatt! Azok eddig is itt voltak. Egyszerűen a tulajdonosok elkezdték kiszámolni a jövő évben várható költségeiket. És gyorsan rájöttek, hogy a megemelkedő béreket, járulékokat, már nem tudja az üzlet kigazdálkodni. Döntöttek...
Az ember áll és gondolkodik... A legsérülékenyebbek mindig a kisvállalkozások. Sokan vannak és nagyon sok embernek jelentenek megélhetési forrást. Ezek azok, amelyek százezer forintos minimális nyereség mellett is működnek. Ugyanakkor ezek azok is, akiket néhny tízezer forintos havi költségnövekedés haza tud vágni.
Hol fognak munkát találni azok, akik máról holnapra munkanélkülivé váltak? Mennyi ilyen hasonló történet következik be a közel jövőben?

A közös többszörös

Volt két közösség. Mindegyik rendelkezett egy darab földdel. És mindegyik csapat kemény vitát folytatott arról, hogyan kellene a saját földjét hasznosítani. A vita kiinduló pontja mindkét esetben az volt , hogy tisztázni kívánták, miért állt elő az a helyzet, hogy földjük parlagon hever és ki a felelős érte.

Az egyszerűség kedvéért nevezzük el a két közösséget Első és Második közösségnek.

Az Elsők közül egy szép napon szólásra emelkedett valaki.
- Be kell látnunk, hogy meddő vitát folytatunk arról, hogy miért hever parlagon a földünk, - mondta. Azt is fontos lenne érzékelnünk, hogy tennünk kell valamit, mert jövőre nem lesz kenyerünk. - Azt javaslom, hogy gondoljuk át, mi az a közös álláspont, amiben egyet tudunk érteni és amelyre alapozva tovább tudunk lépni -folytatta.
Az Elsők újabb heves vitába kezdtek, majd arra jutottak, egyetértenek abban, hogy a földet meg kell munkálni. Újabb parázs eszmecsere következett arról, hogy ki, milyen feltételekkel és milyen eszközökkel vegye ki a részét. Mivel mindkét fél javaslata elfogadhatatlan volt a másik számára, ezért újból vissza kellett térni az alap egyezséghez. A megmunkálás kényszeréből kiindulva végül abban állapodtak meg, hogy a terület egyik részét egyéni vállalásban művelik meg, a másik részét pedig egy arra a feladatra alapított közösségi munkában.
Ezzel természetesen még nem oldódott meg minden probléma, de a munka elkezdődött és haladt is előre. Sőt bizonyos egészséges versengési hangulat is kialakult a két különböző módszert pártolók között.
Az újabb nagy ellentét is érződött már a levegőben. Ha meg lesz munkálva a föld, akkor mivel fogják bevetni?
Talán mondani sem kell, hogy a csapat egyik fele kukorica párti volt és hallani sem akart a búzáról, a másik fele pedig éppen ellenkezőleg, kizárólag búzában gondolkodott. Választott képviselőik útján hosszas egyezkedésbe fogtak. Végül megszületett a kompromisszumos megoldás. Az egyéni gazdálkodók, akik kukorica pártiak voltak, bevállaltak egy kisebb arányú búzát, míg a közösen gazdálkodók egy kisebb mennyiségű kukoricát.
A következő évben a pékek serénykedhettek és mindenkinek jutott kenyér az asztalára. Aki jobban hozzájárult a közös sikerhez szellemi, vagy fizikai teljesítményével, annak egy kicsit több, aki kevésbé, annak kevesebb. És jutott azoknak is, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak részt venni a munkában.

Közben a Második csapat is elindult valamerre. Az erősebbik fele nem akart tudomást venni a gyengébbik fél álláspontjáról.
Történt, hogy valaki a gyengébbek közül a következőket mondta:
- Képzeljétek el, hogy kéz a kézben zuhanunk egy szakadékba. Ekkor a normális emberek nem azon gondolkodnak, hogy miért estek bele, hanem azon, hogy miként kellene ebből a helyzetből kimászni. Csak a fizikai törvényszerűségek alapos ismerete és a jó helyzetfelismerő képesség segíthet a megoldásban. Ha zuhanás közben feltűnik egy kapaszkodó, akkor azt meg kell ragadni.
Erre az okfejtésre beszólt az erősek közül valaki:
- De a szakadékot is ti csináltátok!
És ez a parttalan vita folytatódott. Beköszöntött a tél, a föld továbbra is parlagon hevert. A tavaszi nagy szükséget az erősek úgy próbálták megoldani, hogy mindent begyűjtöttek az emberektől, amit addig azok összekuporgattak. A pékek hiába készülődtek amikor eljött a betakarítás ideje. Nem volt mit learatni, nem volt miből kenyeret sütni.

Az erősek vezérszónokai továbbra is harsogták, hogy a gyengébbek parlagra juttatták a földet, emiatt nincs kenyér. És az időközben alaposan megcsappant, de még mindig jelentős létszámú erős párti lelkesen helyeselt, hogy mennyire igazuk van...

Az emberek nem kérnek a megszorítások politikájából...

A gazdasági  területen tevékenykedő tanácsadó cég nehéz helyzetben van. Meg kell őriznie politikai függetlenségét. Már csak azért is, mert minden ügyfelét egyformán kell támogatnia, segítenie, politikai hovatartozás nélkül. Egy ilyen társaság tulajdonosai, alkalmazottai, mint a cég fizikai megtestesítői, nem engedhetik meg maguknak, hogy politikai pártok mellett, vagy ellen nyilatkozzanak. És ez így helyes is.

Másrészt az is természetes elvárás, hogy azokról a gazdasági lépésekről, folyamatokról, amelyek az adott tevékenységet érintik, véleményt nyilvánítsanak. Hiszen ki más tenné ezt, ha nem azok, akiknek erre tudástőkéjük alapján a legnagyobb rálátásuk van. Sőt, egyfajta küldetés tudatnak is vezérelnie kell az e fajta vélemény nyilvánításokat. Az emberek többsége, akik nem járatosak a gazdasági kérdések bonyolult útvesztőiben, innen tudnak érdemi információkat meríteni. Ennek kiemelt jelentősége, mert a politikai nyilatkozatokra, pártállástól függetlenül jellemző, hogy sajátos módon tálalják a gazdasági folyamatok eredetét és várható hatását, illetve eredményét.

Amikor az egyik fél eladósodásról beszél, akkor elfelejti megemlíteni, hogy az miért következhetett be, vagy éppen azt, hogy az ő idejében sem volt más a helyzet. A másik fél természetesen az előbbi ellenkezőjét emeli ki. Ilyen körülmények között az állampolgárok többségét átmenetileg nem is a racionális, tényszerű magyarázatok, hanem az érzelmileg túlfűtött, retorikai elemekkel teletűzdelt szónoklatok befolyásolják.

A tanácsadó ebben a helyzetben két rossz közül választhat. Vagy hallgatásba burkolózva, megtartja magának a véleményét, vagy nyilvánosan megosztja azt, felvállalva annak kockázatát, hogy minden megszólalását politikai elkötelezettségnek tekintik. Ez vérmérséklet, kiszolgáltatottság, magabiztosság és elhivatottság kérdése is. Aki fontosnak tartja, hogy segítsen az embereknek a tisztánlátásban és abban, hogy minél élhetőbb legyen az ország, amelyhez sorsuk köti, annak nem kérdés, az utóbbi megoldást kell választania.

A gazdasági kérdésekről szóló érdemi viták alaposan megosztják a szakmai berkeket is. A véleményformálók meg is kapják a közösségtől a besorolásokat, attól függően, hogy melyik párt programjához áll közelebb egy-egy elméleti megközelítés. Így lesz valakiből például mértékadó jobb oldali, vagy a jobb oldalhoz közel álló, illetve baloldali közgazdász. Nincs is ezzel semmi baj mindaddig, amíg ez az egész demokratikus körülmények között zajlik. A politika pedig figyel is rá, meg nem is, hogy mit mondanak a szakemberek.

Az a fontos, hogy az emberek, akiknek a sorsáról a politika dönt, minél több érdemi információhoz jussanak. Hiszen egy ideig lehet szédíteni a népet és akár azt elérni, hogy azok is térden állva imádják kedvenc pártjukat, akik érezhetően rosszul jártak, amikor mellette adták le voksukat. Egy hosszú folyamat útján lehet csak odáig eljutni, hogy beismerjük, bizony, tévedtünk. De végül is a többség eljut odáig, hogy már csak a számok érdeklik, a havonta megkapott fizetés, a nyugdíj és a környező világ hangulata. Eljön az idő, amikor a szavazófülkébe lehet lépni és egy x-el kinyilvánítható, ha nem tetszik a rendszer. Ez eddig még minden kormányzati ciklus után működött. Bízunk benne, hogy ezután sem lesz másképp.

Hogyan legyenek sztár alkalmazottaink?

Ne csak az év végi értékelésekre támaszkodj.

1. lépés:
Légy napi kapcsolatban az általad menedzselt munkavállalóval. Ez a kölcsönös bizalom kialakításának az alapja.

2. lépés:
A felkészülést segítő találkozót kezdeményező menedzserként kerüld, hogy a beszélgetés folyamán értékelj, vagy kritikai észrevételeket fogalmazz meg. A legjobb, ha az alkalmazott úgy érzi, hogy egy előre beütemezett találkozón vesz részt.

3. lépés
A teljesítmény problémát soha nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Az ezzel kapcsolatos kérdéseket a legcélszerűbb példákkal demonstrálni. Ezt követheti az elvárások tisztázása, majd a lehetséges következmények felvázolása. Fontos menedzseri képesség a munkavállaló kinyilatkoztatása  és egyetértésének elérése.

4. lépés:
Egy következő mozzanat lehet a probléma megoldását segítő alternatívák felvázolása, előtérbe helyezve a munkavállaló által tett javaslatokat. Fontos, hogy megtárgyaljátok az előnyöket és hátrányokat. Kérdezz rá, hogyan képzeli munkatársad a megvalósítást. Tehetsz kiegészítő javaslatokat is.

5. lépés:
Juss el egy megfelelő megoldási alternatíva közös kiválasztásához, amelyet kvázi megállapodásként is számon lehet tartani.

6. lépés:
A kifogásokat kezelned kell. Ilyen esetekben célszerű az előzetes megállapodásokat újra átvenni és arra kérni a munkavállalót, hogy vizsgáljátok felül ismételten a kérdést és a megfelelő eredményt hozó megoldást.

7. lépés:
A legkiválóbb menedzserek pontosan tisztában vannak a visszajelzések értékével és fontosságával. A visszacsatolás valós időben kell megtörténjen, a lehető legkonkrétabb utalással az adott esemény kihatására. A "mit?" kérdésnek kell dominálnia a "miért?" kérdés lehető mellőzésével. A munkavállalónak éreznie kell, hogy nem a személyével, hanem egy adott cselekedettel van a probléma. Az őszinte hang, amely nem vált ki ellenérzést és nem sérti a munkatárs önbecsülését nagyon fontos ebben a pillanatban.

A pozitív visszajelzések nagyban segítik a kiváló teljesítmények elérését. Általában az emberek hajlandók plusz erőfeszítéseket is hozni, ha úgy érzik, hogy munkájukat megbecsülik. Ugyanakkor ennek a fordítottja is igaz. Ha nem sikerül a megfelelő hangon kommunikálni, akkor az ellenérzést vált ki, amely passzív ellenálláshoz és gyenge teljesítményhez vezet.

Seven Steps to Superstar Employees
By Katherine Graham-Leviss

entrepreneur.com

Nem éri meg vállalkozni?

"12 embernek adhatnék munkát havi 248 720 Ft nettó fizetéssel, de nem adok. Elmondom miért. Szép irodában dolgozhatnál a szolgáltató cégemnek. Nem ügynökösködés, nem kamu. Komoly szakértelmet igénylő munkát kellene végezned, napi 8 órában, csak hétköznapokon. Rendesen be lennél jelentve, fizetném utánad a járulékokat. Adhatnék ilyen munkát egy tucat embernek, de nem teszem, és elmondom miért nem..." - írja Jakab Andor a "Tőlem ezért nem kapsz munkát" című cikkében.


Az írás kétségtelenül érzékeny pontra tapintott az emberek vállalkozásról alkotott nézeteit illetően. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy már 35 ezret is meghaladta azok száma, akik ezt "belájkolták".

Érdekes lenne tudni, hogy ki, miért tette ezt. A munka becsülete, a vállalkozási szabadság, az igazságos közteher viselés és még sok más kérdés van itt a mérleg serpenyőjében. Minden esetre azt nyugodtan mondhatjuk, hogy nagy igazságokat mond ki és korhű képet fest mai társadalmunk morális hozzáállásáról. 


Mindnyájan ismerünk nagyon sok embert, aki feketén dolgozik. Azt is tudjuk, hogy a szűkebb közössége ezt egyáltalán nem ítéli el. Míg a németeknél arra büszke valaki, hogy mennyi adóval járul hozzá a közteher viseléshez, addig nálunk az a hős, aki dacolva a szabályokkal, megpróbál minél kevesebb adót fizetni. A "számlával, vagy számla nélkül" az egyik leggyakrabban elhangzó kifejezés. Mindeközben az állam feneketlen zsebe egyre több bevételért kiált. Mert kell ugye az egészségügyre, az oktatásra, a kultúrára, a közigazgatásra, a védelemre, az infrastruktúrára, az adósságszolgálatra. A magas adóterhek megalapozzák a negatív erkölcsi hozzáállást. Még a becsületeseket is megingatja. Látják, hogy az jár jól, aki nem vallja be a, aki eltitkolja a jövedelmét.


Mindenki elégedetlen és mindenki több pénzért kiált. A kormány láthatóan rossz válaszokat ad a problémák kezelésére. Az emberek hajlamosak rá, hogy minden követelésnek helyt adjanak, egészen addig, amíg nem az derül ki, hogy akkor ahhoz nekik is fokozottabban hozzá kell járulni.
  
A mókuskerék pörög. A kitörést csak a lényegesen jobb gazdasági teljesítmény jelenthetné, párosítva egy minél kisebb költségigényű állammal. De kellenének hozzá azok a szakemberek, akik tudják, hogy a szűkös erőforrásokat mire kell fordítani, hogy annak a lehető legnagyobb legyen a hozadéka. És kellenek hozzá azok, akik képesek elérni a társadalom igazi összefogását. Mert azt nem nevezném összefogásnak, amikor emberek milliói nem értenek egyet egy-egy megoldással. Még akkor sem, ha az adott megoldás többségi felhatalmazásból fakad. Milyen élete van egy öt tagú családnak mondjuk, ha abból két fő egyáltalán nem ért egyet a másik hárommal?


Azt mondja az említett írás:
"Én csak akkor adok majd munkát, ha:
Kirúghatlak, ha akarlak.
Ha az ÁFA legalább 20 százalékra (de inkább 15-re) csökken.
Ha az állam a legális fizetéseknek "csak" 30 százalékát veszi majd el.
Ha nem büntetik a több fizetést magasabb arányú elvonással.
Ha nem a cégeket, hanem az illegális munkavállalókat üldözik."


A szabad vállalkozás, a minél kisebb állami szerepvállalás nagy híve vagyok. És ennek az országnak nagy szüksége van a vállalkozóbarát környezetre. Ha a vállalkozások nem tudnak egészségesen fejlődni, akkor az államnak soha nem lesz elég bevétele a feladatai ellátásához.


A vállalkozásbarát szabály nem azt kell jelentse, hogy "kirúghatlak, ha akarlak". Azt kell jelentse, hogy megválunk egymástól, ha bebizonyosodik, hogy csak a próbaidő letelte után derült ki, alkalmatlan vagy a feladatra, vagy nem tudunk együtt dolgozni. Ezt kell biztosítsa a jogszabály. 


Az áfa kulcs csökkentés szép kívánság. De ez nem azt jelenti-e, hogy csökken az állam bevétele és még kevesebb jut a közszférában dolgozók bérére? De igen. Ezért ezt én úgy módosítanám, hogy jusson egyetértésre a társadalom az állami feladatok nagyságrendjében, a változtatások módjában, ütemében és finanszírozásában, majd nézze meg, hogy mekkora áfa kulcs kell hozzá.


A harmadik kívánság szintén az előzőhöz kötődik. Nem mondhatjuk, hogy szedjen az állam fele annyi adót, ha tudjuk, hogy ez iskolák, kórházak bezárásával jár!


Ne büntessék a több fizetést magasabb elvonással? Ez így szintén nem helyén való. Ha egy bizonyos mennyiségű súlyt kell egy csoportnak cipelnie, akkor a jó vezető ott is megnézi az egyének adottságait és nem akaszt ötven kilót egyformán egy erős, izmos férfi és egy gyenge, sovány nyakába. Ez ennyire egyszerű. Persze az is baj, ha a különbségek minden átmenet nélkül drasztikusan változnak. Ha 300 ezer forintnál az addigi 16 százalékos adókulcs a fölötti rész tekintetében 32 százalékra vált hirtelen, akkor mindenki elkezd ügyeskedni a sávhatárnál.  Akinek több jut, az igenis járuljon többel hozzá a közösség működéséhez, de legyen ez arányos és vonatkozzon csak az átlagon feletti jövedelmekre.


Üldözni talán senkit sem kellene. A vállalkozóknak olyan játékszabályokra van szüksége, amely biztosítja az átlátható és szabályos gazdálkodást egy kiszámítható, stabil jogszabályi környezet keretében.  Majd segíteni kell őket abban, hogy ezt be is tudják ellenőrizhető módon tartani. Egy jó közösségi konszenzus pedig, amely a jóléti  társadalmat erősíti, önmagában megoldja az illegális munkavállalást.


Végül is mi a konklúzió? Vállalkozzunk? Teremtsünk munkahelyeket? A válaszom az, hogy ki-ki maga döntse el. A gyakorlat azt mutatja, hogy kedvezőtlen vállalkozói környezetben is vannak sikeres és becsületes vállalkozások. Az állami bürokrácia és korrupció útvesztőjében is van forgalom. És persze a kudarcoknak sem vagyunk szűkében. Egy biztos! Csak az optimista, bizakodó társadalmak tudnak egészségesen fejlődni. A közösség pedig emberekből áll. Ők azok, akik példamutatással, segíteni akarással és jó szándékú hozzáállással kedvező irányba  tudják befolyásolni ismerőseiket, barátaikat, munkatársaikat. A jövő az emberek kezében van.