Milyen cégnevet válasszunk?

A cégnév nagyon fontos dolog. A működés kezdeti időszakában meghatározó lehet a fejlődés gyorsaságát illetően.

Az első kérdés, amit ilyenkor fel kell tenni, az így szól: mennyire tud kulcsszóként működni?

Kulcsszóként emlegetjük azokat a szavakat, amelyek az általunk kínált termékre vagy szolgáltatásra a leginkább jellemzőek. Ha valaki például pályázat író céget kíván létrehozni, akkor a pályázat, pályázó, pályázatírás, projekt, terv, üzleti terv, támogatás, de minimis, support szavak lehetnek fontosak. A legutolsó példát a magyar helyesírás ellenőrző program alá fogja húzni.

A kiszemelt kulcsszót további vizsgálatnak érdemes alávetni. Erre az egyik legalkalmasabb a Google Adwords rendszere. Itt választ kaphatunk arra, hogy kulcsszavaink közül melyek azok, amelyeket az emberek a leggyakrabban beírnak a böngészőjük keresőjébe.

Azt hiszem nem nehéz belátni, hogy olyan terméket, vagy szolgáltatást kínálni a piacon, amelyet a kutya nem keres, azt jobb elfelejteni. Ez alól csak az kivétel, ha valami forradalmian új dolgot kínálunk. Bár még akkor is megfontolandó, hogy nem szerencsésebb-e egy ismert termék mezsgyéjén felvezetni a piacra.

Napjaink globalizálódó piacán azt sem árt mérlegelni, hogy nemzetközi nyelveken mennyire olvasható, illetve kiejthető domain nevünk, cégnevünk. A szép, magyar, ékezetes, dupla mássalhangzós szavak nem a legalkalmasabbak erre a feladatra.

Származási hely: Gazdasági szakértő

Az ígéretes kulcsszavak esetében további akadályt jelent ezek foglaltsága. Itt van egy cím, ahol gyorsan le lehet ezt ellenőrizni: http://www.domain.hu/domain/szabad-e/

Amennyiben ezt az akadályt is elhárítottuk, akkor következhet a kulcsszó „összeházasítása” az alapítandó cég nevével. A sikeres párosítás ugyanis azt eredményezi, hogy a birtokába kerülünk egy cégnévvel eleve védett domain névnek. A két egymásra utaló név hihetetlen módon tudja egymást marketing szempontból támogatni.

A keresők is – bár algoritmusuk nem ismert, - megfigyeléseim szerint, általában előnyben részesítik ezt a párosítást. Egy gyakran keresett kulcsszóra az első találati oldalon szerepelni az internetes keresőkben annyit jelent, mintha üzletet nyitottunk volna a város legforgalmasabb utcájában.

A nagy átverés show.

Az interneten böngészve számos lakást kinéztünk a képek és leírások alapján. Egyik fontos feltételünk az internet hozzáférési lehetőség volt. A kiválasztott ingatlanok által megadott elérhetőségre ajánlatkérő e-maileket küldtünk. Az egyik válaszadó Michael volt. Honlapján őt magát is láthattuk lezserül elterpeszkedve egy karosszékbe, amint elmagyarázza, hogy ő mindent megtesz a vendégek kényelme érdekében. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a nála megszállott nyaralók több mint hetvenöt százaléka visszatérő vendéggé válik.

A két hálószobával, nagy amerikai konyhás nappalival rendelkező lakásért kiszabott díj több mint előnyös volt, még ebben az utószezonnak számító október végi időszakban is. A nappali erkélye egy megosztott használatú kék vizű úszómedencére nézett. A berendezés, a lakásnak a fényképek alapján sejthető hangulata, mind amellett szólt, hogy erre essen a választásunk.

Találkoóhelyünk: Cyprus 2009 október

Lekötöttük a lakást. A biztonság kedvéért még a visszaigazolásba is megjegyeztem, hogy számunkra fontos az internet elérési lehetőség. Megkaptuk a találkozásunk helyének leírását, amely egy multiplex mozi előtti parkolóban volt. Bár én a pontos címet kértem, Michael azzal érvelt, hogy azt túl komplikált cím alapján megtalálni és jobb így, ha elébünk jön. Abban maradtunk, hogy a larnacai repülőtérről történő elindulást követően telefonálunk.

Az ingatlan Limassolban volt, amely Ciprus szigetének déli részén fekszik és százezer főnyi lakosával az ország második legnagyobb településének számít. Úgy egy órányi jó minőségű autóút vezet idáig Larnacaból.
Megállapodásunk értelmében telefonáltunk és rövidesen össze is jött a találkozás.

Elegáns ezüst metál fényű Mercedes gépjárművel érkezett és nagyon jó angolsággal beszélt. Meglepetéssel értesültünk róla, hogy az általunk kinézett lakással probléma van, mert három nap múlva egy másik foglalással ütközik. Azt mondta, hogy ne aggódjunk, nincs semmi gond, elvisz egy másik lakáshoz, amely két hálószobás és ezért nem fog extra díjat felszámítani.
- De mi eleve két hálószobásban állapodtunk meg, - mondtam csodálkozva.
- Hát én azt hittem, hogy ez csak elírás, mivel ketten vagytok, - válaszolta mosolyogva.

Elindultunk a városban. Próbáltam lépést tartani vele, ami a baloldali közlekedésben való járatlanságomnak is köszönhetően, igencsak izgalmas feladatnak tűnt. Végül behajtottunk egy zárt területen álló épület komplexumba és megálltunk egy három emeletes tömbház előtt. Rögtön láttuk, hogy nem ez álmaink nyaralója, de nem volt időnk még gondolkodni sem, oly gyorsan követték egymást az események. Beszálltunk egy liftbe, majd egy bejárati ajtó előtt találtuk magunkat.

Újabb meglepetés volt számunkra, hogy a berendezés teljesen olyan volt mint, amit az interneten lévő képeken láttunk. Az erkély azonban nem úszómedencére, hanem egy másik házra nézett. Michael körbe mutatott mindent és megkérdezte, hogy rendben van-e. Úgy délután három óra lehetett. Gyorsan döntenünk kellett. Egymásra néztünk, majd bólintottunk, hogy rendben. Megkérdeztem, hogy mi fog történni az eltávozásunkkor, amely tizenkét nap múlva éjfélkor lesz.
- Semmi gond - mondta. - Most kell kifizetni a bérleti díjat és nem szükséges újból találkoznunk. Ajtót behúzni, kulcs a lábtörlő alá és kész!

Megkaptuk a megosztott úszómedence kulcsát is, amely állítólag két tömbházzal odébb volt, mi pedig kifizettük a teljes bérleti díjat. Megkért bennünket, hogy kísérjük le, mert még szeretne mutatni valamit. Behúztuk magunk után a bejárati ajtót, amelyet kintről csak kulccsal lehetett kinyitni és lementünk a lifttel. Amikor már kint álltunk az udvaron, Michael közölte, hogy most elvisz bennünket egy közeli kávézóba, ahol szabad Wifi internet hozzáférés van.
- Micsoda!? - kiáltottam fel mérgesen. - Azt ígérted, hogy a lakásban lesz internet. Ez hihetetlen!
Látván a megrökönyödésemet próbált megnyugtatni.

- Semmi gond, - elviszlek benneteket egy másik lakásba, ahol van internet.
Ekkor eszünkbe jutott, hogy a napszemüvegünket fent hagytuk az asztalon.
- Menjetek érte, megvárlak benneteket, - mondta.

A lift ajtajából még visszatértem hozzá, mert a nagy sietségben még azt sem jegyeztük meg, hogy melyik emeleten van a lakás. Michael már az autójában ült és járt a motor.
- Az első emelet, - biztatott mosolyogva.

Felmentünk, fogtam a kulcsot benyomtam a zárba és próbáltam elfordítani. Nem ment.
Ekkor belém nyílalt egy érzés! Itt állunk egy idegen ország idegen városának ismeretlen helyén. A kulcsot, amelyet a kezembe fogok lehet, hogy egy óvatlan pillanatban kicserélték és nem is jó a zárba. Talán a lakás, amelyben jártunk nem is a Michael tulajdona, csak arra vette alkalmilag igénybe, hogy bennünket átverjen és megszerezze a pénzt. A lépcsőház ablakából lenéztem az udvarra. Michael kocsija már nem volt ott.

Miközben ilyen sötét gondolatok jártak a fejemben, kinyílt a lift ajtaja és ott állt mosolygós barátunk. Próbáltam közönyt erőltetni magamra.
- Nem tudom kinyitni, - mutattam az ajtóra. Elvette tőlem a kulcsot, majd a bejárathoz lépett és kinyitotta.
- Figyelj – mondtam, - amíg átmegyünk a másik lakáshoz, igaz, hogy útközben nem tűnsz el a pénzünkkel!?
- Ugyan már – válaszolt. Itt van, addig visszaadom, sőt még többet is, légy nyugodt. Így már rendben van?

Újból utcák során kanyarogtunk keresztül. A forgalom óriási volt. A másik lakás valóban egy úszómedencére nézett. Rájöttem, hogy az internetes kínálat a két helyszín kombinációjából lett összehozva. Csak egy hálólószoba volt, de ezen már túltettem magam. Csak akkor kezdett újból kimenni a biztosíték, amikor megtudtam, hogy itt csak három napig lakhatunk, mert a további időszakot már valaki lefoglalta. De ez még semmi. Mástól lett csordultig a pohár! Michael elkezdte magyarázni az internet hozzáférés működését.
- Küldök SMS-ben egy hozzáférési kódot – mondta. - Igaz, hogy itt gyenge a térerő és nem valószínű, hogy működni fog, de ott lenn az úszómedencénél tökéletes.
- Igaz, viccelsz? - kiáltottam fel. - Azt akarod mondani, hogy a medence partjára teszem a laptopomat és úgy intézem az üzleti ügyeimet? Erről szó sem lehet! Én előre leleveleztem veled, hogy számomra az internet létfontosságú!
Michael széttárta a karját.
- I'm sorry – mondta. - Nem tudok jobb megoldást. - Próbáljatok akkor más lehetőség után nézni. Ha nem megy, akkor ide még mindig visszajöhettek.

Nem válaszoltam semmit, csak bólintottam. Elegem volt belőle. Visszaadtam a plusz pénzt, amit átadott, búcsút intettem neki, beültem a kocsiba, természetesen előbb a bal oldalra, ahol nem volt kormány, majd át a jó oldalra és gázt adtam.

- Itt az ideje, hogy keressünk egy rendes szállást! - mondtam Marikának.

A sziget nyugati irányába haladtunk. Tele bizakodással. A következő város Paphos volt. A tengerparti sétány közelében parkoltunk le. Majd elindultunk szerencsét próbálni. Sok-sok utcát bejártunk. Kerestük a „Haus for rent” jellegű feliratokat. Ha kívülről megfelelőnek találtuk, akkor felhívtuk a megadott telefonszámot.

Beesteledett, de nem jártunk sikerrel. Végül már az is komoly teljesítménynek számított, hogy bérelt autónkhoz visszataláljunk. Látván a sok sikertelen próbálkozást, úgy döntöttünk, hogy odébb állunk.

Október végén korán sötétedik. Magamban felvázoltam a lehető legrosszabb forgatókönyvet, amely úgy szólt, hogy legfeljebb a kocsiban alszunk. A mégsem annyira borzasztó kilátás hatására újult erővel kezdtünk kutatni.

Egy meredek hegyes vidéken lévő kisvárosban jártunk. Több feliratnál is próbálkoztunk. Szerencsére az angol nyelvű kommunikáció szinte minden esetben működött. Csak az eredmény váratott magára. Úgy este kilenc óra lehetett, amikor megálltunk sokadjára egy ház előtt. A szokásos forgatókönyv következett. Telefonon hívtam a gazdát és láss csodát, volt kapás. Néhány perc várakozás után, megállt egy autó mellettünk, kiszállt egy derűs ábrázatú férfi és tört angolsággal üdvözölt bennünket, majd invitált is be a házba.

Szállásunk: Cyprus 2009 október

Amit láttunk, azzal teljesen meg voltunk elégedve. Az internet hozzáférést már fel sem vetettem. Minden nem sikerülhet. Elmagyarázta a tűzhely működését, a meleg víz előállítást és még jó néhány dolgot. Az ár is kedvező volt. Csak előleget kért. Azt mondta, hogy majd elindulásunk előtti napon jön a többiért. Az éjszakai távozás sem volt számára probléma.
- Hagyjátok a kulcsot az asztalon, húzzátok be magatok után az ajtót és kész - mondta.
Elbúcsúztunk egymástól.

Kilátás az erkélyről: Cyprus 2009 október

Egy óra múlva egy pohár borral a kezünkben álltunk az erkélyen és néztük az alattunk elterülő városka esti fényeit, élveztük a tenger felől érkező sós, langyos levegő simogatását.
- Isten hozott bennünket Cipruson – mondtam, - kezdődhet a vakáció!

Csábító hitelkártyák

Tomi és Éva kávéztak és beszélgettek a repülőtér várójában. Egy hetes nyaralás várt rájuk a Földközi tenger egyik napsütötte szigetén. Tomi éppen a laptopját készült kinyitni, amikor odalépett hozzájuk egy hölgy és mosolyogva, udvariasan köszöntötte őket. Elmondta, hogy egy bank és egy légitársaság közös képviselője, majd megkérdezte tőlük, hogy fel tudnának-e használni két ingyen repülőjegyet a közel jövőben. Egymásra néztek és egy egyetértést jelző mozdulat után, azt válaszolták, hogy természetesen, tudnának élni egy ilyen lehetőséggel.

Alkalmi ismerősük, látva hogy vevők az ajánlatára, tovább folytatta mondanivalóját. Nincs más dolguk, mint igényelni egy hitelkártyát az általa képviselt banktól, majd kézhezvétel után vásárolni vele valamit, lehet ez akár egy jégkrém is. Attól kezdve nyitva áll számukra az ingyenes utazás lehetősége. Számos úti cél közül választhatnak a kedvünkre való időpontban. Az is kiderült a beszélgetés során, hogy a majdani kártya több mint egy hónapra szólóan, kamatmentesen tudja finanszírozni vásárlásaikat több száz ezer forint értékben. Ezen kívül folyamatos pontgyűjtési lehetőséget biztosít számukra, amely egy klubtagság révén, akár egy év alatt újabb ingyenes utazás lehetőségét is megalapozhatja.

Az előnyös ajánlatnak nem tudtak ellenállni. A beszállásig sikerült is a papír formaságokat elintézni. Úgy indultak el, hogy fejükben már a következő lehetséges utazás gondolatai kavarogtak.

Hazaérkezésük után egymást követték az események. Igaz, kicsit érdekes módon. Tomi megkapta postán a hitelkártyát, Éva még nem. Majd mindketten kaptak egy levelet, amelyben közölték velük, hogy a bank jóváhagyta kérelmüket és az elkövetkező hetekben ki fogják számukra postázni a hitelkártyát. Éva, bár még nem volt bankkártyája, kézhez vehette a légitársaság klubtagsági kártyáját. Közben Tomi plasztikját minden egyes vásárláskor bevetették, hogy gyűljenek azok a pontok.

Az akcióval kapcsolatos lelkesedést a légitársaság ügyfélszolgálatával történt telefonos beszélgetés kezdte megingatni. Kiderült, hogy az ingyen jegy igen korlátozottan vehető igénybe. A kívánt úti cél és dátum közlése után világossá vált, hogy három hónappal előbbi foglalás sem oly egyszerű. Arra a napra nincs hely, volt a válasz. Újabb időpontok következtek, hasonló eredménnyel. A „melyik napra van legközelebb” kérdés volt a legsikeresebb. Aztán a visszaút kiválasztása tovább hűtötte a lelkesedést. A hét egy napjának kivételével minden visszaútra éjszaka két órakor kellett jelentkezni a repülőtéren. Mondani sem kell, hogy a nappali, normális időben közlekedő járatra egyik hétre sem volt lehetőség.

Aki kitervelte az éjszakai járatot, saját maga biztosan nem vette soha igénybe. Pedig megérdemelne legalább heti egy ilyen kiruccanást. Gondoljunk csak bele! Felkerekedik az utazó, megérkezik az éjszaka kellős közepén az idegen országba, ahol talán még sohasem járt. Extra díjat fizet az autó kölcsönzőnek az extrém időpontos átvétel miatt. Szerencséje van, ha sikerül navigációs berendezéssel ellátott kocsit kapnia és az megfelelően működik is. Ezzel felszerelkezve már nekivághat, hogy kanyargós hegyi szerpentineken eljusson a mondjuk száz kilométerre fekvő kibérelt nyaralójához, ahol „kulcs a lábtörlő alatt”. Ez még úgy rendben is lenne. Egy kis kényelmetlenséget fel kell vállalnia annak, aki világot akar látni. De mi lesz a visszaúttal? Lehet, itt is egy kis szerencse. Mondjuk aznap még nem érkezik új vendég és elegendő késő délután elhagyni a házat. Még egy kis esti városnézést is be lehet iktatni ott, ahol a repülőtér van. De utána? Úgy este tíz óra van. Hajnali kettőig a váró kényelmetlen székein el lehet merengeni az élet dolgain.

A helyfoglalási kaland arra ösztönözte Évát és Tomit, hogy jobban átnézzék az apró betűs részeket. Egy kis számolgatás után kiderült, hogy több száz ezer forintot kellene elkölteni havonta a hitelkártyával, ahhoz, hogy egy újabb bónusz utazás közelébe kerülhessenek.
A lehetetlen feladat meggyőzte őket arról, hogy bár jól hangzik az ingyen utazás, de a hitelkártya végső soron mégsem erről szól.

Sebaj, még mindig ott van a kamatmentes vásárlási lehetőség! Tovább számoltak. A kártya éves díja egy hónapra vetítve kb. ezerháromszáz forint. A telefonos értesítővel együtt ezerhétszáz. Ehhez még hozzá jöhet az átutalás költsége, ha a megtakarítás másik banknál található. Legyen az összes költség havi kétezer. Nézzük csak mennyi a megtakarítás a kamatmentes vásárlásokból adódóan? Havi száz ezer átlag költés kamatbevétele (hiszen addig ott marad a megtakarítási számlán!) - feltételezve, hogy ez az összeg lineárisan fogyott volna el, olyan mintha a fele összeg egy teljes hónapig kamatozott volna – tíz százalék éves kamatot feltételezve, levonva a kamatadót, úgy nettó háromszázharminc forint. A két számítás összevetése évi húszezer többletkiadást eredményezett.

Kinek jó a bankon kívül ez a megoldás? Az emberek többsége enged a csábításnak. A tálcán felkínált pénzt csak el kell költeni. És aztán? Előbb csak egyszer fordul elő, hogy nem sikerül időben visszafizetni. Majd egyre többször. Egy idő után már nincs is plusz forrás. Csak a kamatok, amelyeknek a megfizetésével kell havonta megküzdeni. Mintegy büntetésként azért, mert valamikor engedtek a könnyen jött pénz igézetének.

Amikor Tomiék megkapták az első havi elszámolást, feltűnt rajta, hogy a több tízezer forintnyi negatív szaldó ellenére, egy csekély összegű kötelező törlesztés volt előírva. Eszükbe jutott a néhány nappal azelőtt érkezett reklám levél, amely arról szólt, hogy változtassák át a tartozást hosszú távú, alacsony havi törlesztéssé. Évi harminc-negyven százalék kamat. Nem is olyan rossz üzlet valakiknek. Abban már biztosak voltak, hogy nem nekik.

Téged választottalak!

Elég gyakran szoktam amolyan "küld tovább" leveleket kapni. Általában érdekes, vagy megható történetek, képek, videók azok, amelyek arra késztetik az embert, hogy másokkal is megossza a birtokába került információt. Csak az a probléma velük, hogy a hasonló leveleket kísérő és nyíltan szereplő e-mail címek adatvédelmi titkokat feszegetnek.
Most is érkezett egy ilyen küldemény. A benne szereplő történetet minden olvasómnak a figyelmébe ajánlom.

Téged választottalak!

Világhálón kering ez a történet, amely egy valóban megtörtént, tanulságos esetről ad hírt. Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.

A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.

Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon.

- Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon.
- Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.

A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt.Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége. De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicagói férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan. - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi. - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jól öltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett.

- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe
került volna?
Tess mosolygott... Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. No és egy gyermek töretlen hitébe.
Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől.

Nyílt levél magázás ügyben

Tisztelt Uram!

Sok hasznos információt találtam a "Cégiránytű" oldalain, ezért is kérem a hírleveleket.
A tegező hangnem viszont nem elfogadható számomra. Az oldalon megjelenő információk és híradások tartalmát és színvonalát csökkenti a stílusa, nekem nehéz ebben a formában olvasni és böngészni.
Hitelesebbé és hivatalossá válna, ha önöző hangnemben íródna.

Kedves Levélíró!

Ha mi egy megszokott, kizárólag üzleti orientált internetes oldal lennénk, akkor én az Ön véleményére nem is reagálnék. Már csak azért sem, mert üzleti modellünk rendkívül sikeres és ugye Ön is belátja, hogy ezer emberből, ha egynek a véleménye más, mint a többieknek, akkor azzal nem kell különösebben foglalkozni, illetve emiatt nem kell a rendszert megváltoztatni.

Ennek ellenére írok Önnek, mert számunkra mindenki fontos. Ha valaki úgy közelít az ügyfeleihez, hogy mindenkit egyben barátjának is tekint, akkor ez azt jelenti, hogy nincs kivétel.
Mi rendkívül sok szeretetet kapunk azoktól, akik használják ingyenes és fizetős termékeinket. Ez pénzben is megmutatkozik az önként vállalt frissítési és tanácsadási díjak tekintetében. A Frissítés oldalon felsorakoztatott vélemények, azt hiszem magukért beszélnek.
Közvetlen hangvételünk, a minden pillanatban tapasztalható rugalmasságunk, az önzetlen segítő készségünk, úgy érzem csak és kizárólag ezzel a hangvétellel válhat igazán őszintévé.

Tegnap éjjel kettő órakor segítettem egy számomra teljesen ismeretlen valakinek a mérlegét Pdf -be konvertálni. És mindketten nagyon boldogok voltunk, hogy ez sikerült. Az internet csodálatos világa, - bár több száz kilométerre voltunk egymástól és akkor beszéltünk először, - összehozott minket. Ilyenkor érzi igazán az ember, hogy érdemes valamit tenni. Bár közhely, de nagyon igaz, hogy jobb adni, mint kapni.

Természetesen nem vagyunk egyformák. Lehet azt mondani, hogy ne keverjük össze az üzletet a barátsággal! A véleményeket tiszteletben kell tartani. A kinyújtott baráti kezet sem kötelező elfogadni. És nagyon sajnáljuk, ha valaki olyan környezetben élte le eddigi életét, hogy az nem teszi lehetővé számára a feloldódást.

Mi ebben a szellemben lépünk nap mint nap az internet nagy színpadára és nem akarunk hivatalosak lenni. Arra ott vannak hivatalok! Mi betekintést engedünk az életünkbe, elmondjuk terveinket, elmeséljük, hogy merre jártunk, megmutatjuk a képeket. Mindezt azért, hogy aki hozzánk fordul, vagy egyszerűen csak az oldalunkra látogat, az érezze otthon magát, úgy mint amikor a barátaihoz megy látogatóba. Hiszünk benne, hogy mindenki tud mosolyogni.

Baráti üdvözlettel: József

Ásó, kapa és gazdasági válság

Tavasz van. Egy átlagos, „mezei” kisváros éli mindennapi életét. A kertes házak körül bőven akad tennivaló. Nálunk sincs ez másképp. Tegnap este a kiöregedett, életlen kapánk hólyagokat varázsolt a tenyeremre. Reggel azzal a kemény elhatározással ugrottam ki az ágyból, hogy pótolom ezt a hiányosságot és veszek egy új szerszámot. Elég zsúfolt napnak néztem elébe és az idő kíméletlenül haladt.. Úgy négy óra tájban tudtam csak elindulni, hogy megvalósítsam célkitűzésemet.

Egyenesen a „Gazdabolt” felé vettem az irányt. Feltételeztem, hogy egy ilyen áruház bőséges választékot kínál kerti szerszámokból. Beléptem és a közelemben lévő eladóhoz fordulva, előadtam kívánságomat.
- Egy ásót szeretnék venni – mondtam határozottan.
Elvezetett egy polchoz, leemelte az egyetlen ott található ásó fejet és a kezembe nyomta.
- Ez van, - mondta, - kétezerbe kerül.
Nem vagyok a téma nagy szakértője, de azt én is meg tudtam állapítani, hogy nincs kiélezve. Miközben tanácstalanul nézegettem, odébb vezetett és egy sarokból ásó nyelet emelt ki.
- Ez pedig hétszázötven, - adta át az újabb darabot.
- Azt hiszem, hogy félre tetszett érteni engem, - mondtam kissé bizonytalanul. Én egy olyan ásót szeretnék, amivel haza megyek és neki foghatok ásni.
Nevetve ingatta a fejét.
- Hát attól félek, hogy ez így nem fog menni. Előbb el kell vinnie egy bognárhoz, aki hozzá illeszti a nyelet.
- És tessék mondani, hol találok egy ilyen bognárt? Azt már végképpen nem akartam elárulni, hogy szégyen ide, vagy oda, de fogalmam sincs arról, hogy mit is csinál egy bognár.
Egy utcanevet tudott mondani, de pontos címet nem. Viszont volt egy zseniális ötlete (legalábbis szemmel láthatóan, ő annak tartotta). Van abban az utcában egy kocsma. Ha oda bemegyek és megkérdezem az ott iszogató embereket, azok biztosan útba tudnak igazítani.

Megköszöntem a segítséget és üres kézzel távoztam. Az utcán lépdelve, folyamatosan azon törtem a fejemet, hogy miként tudom megoldani ezt a problémát. És akkor rám köszönt egy ismerősöm. Jobb híján őt tájékoztattam az éppen aktuális eseményről. Kis gondolkodás után kijelentette, hogy tud még egy olyan kereskedőt, aki ilyesmit árul. Kilenc perc volt még öt óráig. A kérdéses üzlet több mint egy kilométerre volt. Sietve elbúcsúztam és irány az új helyszín.

Most nagy hasznát vettem annak, hogy napi rendszerességgel futok három kilométert. Ha nagyon összeszedem magamat, akkor olyan öt perc átlagot tudok. Tisztában lévén képességeimmel, nekiiramodtam.

Amint közeledtem láttam, hogy egy idősebb hölgy (feltételezem, hogy a boltos mamája), éppen zárni készül az üzletet. Már messziről oda szóltam neki.
- Még nincs öt óra!
- Nincs, - kérdezte csodálkozva. - Hát mennyi az idő?
Tájékoztattam, hogy még négy perc van öt óráig.
- És Ön ide jött volna vásárolni?
- Hát igen, - mondtam lihegve. - Egy ásót szeretnék venni.
- Ásót? - kérdezett vissza, kicsit csodálkozva, de közben kinyitotta az ajtót és visszalépett a boltba.
- Nem is tudom, nézzük csak...
Együtt néztünk szét az üzlethelyiségben. Úgy, mintha mindketten most járnánk ott először.
Végül egy árva ásó nyél került elő. Ásó egyáltalán nem volt.
Bosszankodva ráztam a fejem és elmagyaráztam neki, hogy nem szerszám darabokra van szükségem, hanem egy komplett, működő, azonnal bevethető ásóra.
- Az biztosan nem megy – mondta.
- De hát miért? - kérdeztem tiltakozva. - Nem az a logikus, hogy egy nagyrészt kertes házakból álló városban, potenciálisan jelentős kereslet van ilyen termékekre? A vállalkozás pedig általában arról szól, hogy felismeri a piaci igényeket és azt igyekszik kielégíteni, a lehető legmagasabb színvonalon.
Kicsit komikusnak találtam, hogy ilyen magas röptű gazdasági elemzésekbe bonyolódom a mamával, de ő állta a sarat. Kioktató mozdulattal emelte fel mutató ujját és magyarázni kezdett nekem.
- Ha azt szeretnénk, hogy munkára alkalmas szerszámok legyenek a boltban, akkor előbb meg kell látogatni egy kovácsot, aki azt kiélezi. Ez minimum ezerötszáz forint. Utána el kell vinni a bognárhoz, aki a nyelet bele dolgozza. Az ezerötszáz alatt rá sem teszi a kezét.
- Na, és – kérdeztem én. - Lesz a boltban egy hatezer forintba kerülő használható szerszám. Amit én most boldogan kifizetnék, mert megoldaná a problémámat.
A mama összedörzsölte hüvelyk és mutató ujját és mint a mindent tudó bölcs, aki titkot árul el tanítványának, szinte suttogva mondta.
- Az beruházás! Ahhoz pénz kellene!

Elgondolkodva, továbbra is üres kézzel baktattam hazafelé. A gazdasági válság és az emberek hozzáállásának összefüggéseit kutattam. Én is vállalkozó vagyok. Ha az én területemen ennyi érzéket mutatnék az emberek gondjai iránt, akkor már réges-régen éhen haltam volna.

Könnyű a pálya széléről bekiabálni. De mit is tennék én egy ilyen helyzetben? Egyrészt legalább hat óráig nyitva tartanék. Másrészt együttműködést kezdeményeznék a kapcsolódó szakmákkal. Ha nem is lenne pénzem nagyobb készletet fenntartani, azt mindenképpen beígérném a vásárlónak, hogy némi előleg kifizetését követően másnapra elkészíttetem a kívánt szerszámot.

Biztosan sok mindent másképp tennék, - vontam le a következtetést. Holnap átugrom a közeli nagyobb városba, benézek a „multikhoz” és megveszem azt, amire szükségem van. Szóval, hogy is van ez? Itt van a nagy gazdasági válság... Lehet, hogy megérdemeljük?

Hegedűs a metróban

Hideg januári reggel volt amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a
csúcsforgalomban. Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett. Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket. A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.

A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy telt házas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek. Ez egy igaz történet! Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben.
A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap.

Az írást Szigethi Gábor (LX-ÍR Patika Kereskedelmi Bt.) küldte e-mailben, azzal a megjegyzéssel, hogy nagyon tanulságos. Valóban!

Forrás: Magyarországi Evangélikus Egyház