Új önkormányzati befektetési lehetőségek, avagy a szirének éneke

Az önkormányzatoknak egy jelentős része kötvényt bocsájtott ki fejlesztései finanszírozására. A kötvénykibocsátásból fejlesztésre szánt összegek felhasználásának szabályait önkormányzati rendeletben rögzítik. Jellemző módon ezek a pénzek államkötvényekbe fektetve gyarapodnak és felhasználásukról esetenként döntenek, amikor egy-egy pályázati lehetőség megjelenik és szükséges önerőt biztosítani hozzá.

A módszer jól tud működni abban az esetben, ha a beruházások finanszírozása elsősorban, csak a kamatbevételek felhasználásán alapszik. Minél inkább fogy a tőke, az önkormányzat annál nehezebb helyzet elébe néz, hiszen előbb-utóbb ezt a tőkét vissza kell pótolni, hogy a kibocsátott kötvények fedezete visszaváltáskor rendelkezésre álljon.

Úgy tűnik, hogy egyre intenzívebbé válik a piaci szereplők egy olyan csoportjának tevékenysége, akik azt tűzték ki célul, hogy megszerezzék ezen igen jelentős összegek felett a kontrollt.

Nagyobb hozamígéreteik csábítóan hangzanak a kényszerpályán mozgó és pénzhiánnyal küszködő önkormányzatok számára. Hosszú távú stratégia és pénzügyi szakértelem, ezek a leggyakrabban elhangzó jelszavak. Látványos bemutatók készülnek a képviselő testület tagjai számára, gondosan kiemelve azon múltbeli sikereket, amelyek garantálni tudják, hogy ez a jövőben sem lesz másképp. Semmi dolgotok mondják, mi majd figyelünk és forgatjuk a papírokat és menedzseljük a befektetési portfóliókat, csak adjátok ide a pénzt.

A képviselő testület annak tudatában kell döntsön, hogy a szóban forgó befektetés kockázatokkal jár, és a végeredmény akár mínusz is lehet. Ez még akkor is úgy van, ha hozam-garantált, vagy alap-garantált pénzügyi eszközről van szó, a háttérben húzódó esetleges viszont biztosítással is védve. Akinek vannak kockázatosnak számító pénzügyi eszközei és megért már egy gazdasági válságot, vagy jelentős piaci ingadozásokat, az tudja, hogy miről beszélünk. A szóban forgó garanciákat nem az állam, hanem egy piaci körülmények között működő vállalkozás nyújtja, amely csak a tulajdonosai által befektetett tőke erejéig tud szavatolni.

A tőzsdei hírek általában közömbösen hagyják a befektetni való pénzzel nem rendelkezőket. Kevésbé nyugodtan alszanak azok, akiknek van veszteni valójuk. A tőzsde pedig folyamatosan ingadozik. A ma ígéretesnek tűnő papír holnap akár romokban is heverhet. Gazdasági válság, célt tévesztett politikai nyilatkozatok, rossz gazdaságpolitika, mind befolyásolni tudja a befektetések sorsát. De nem csak azokét, hanem a befektetéseket menedzselő cégek pénzügyi stabilitását is.

A képviselő testületnek azzal is tisztában kell lennie, hogy a piacon jobb és kevésbé jobb brókerek tevékenykednek, illetve különböző hatékony, vagy kevésbé hatékony eszközkezelési technikák léteznek, de egyetlen esetben sem lehet azt mondani, hogy csalhatatlanok. Ezen állításunkat egy véleménnyel szeretnénk bemutatni, amely az interneten olvasható (az elnevezéseket szándékosan megváltoztattuk – a szerk. megjegyzése):
„Tisztelt CIM!
A befektetésünkre lehetőség szerint megpróbáltunk figyelni, de ugyan a pénz az Önök kezében van! Tehát mi mit tehetünk? Nem kellett volna oda adni??
Az Önök által létrehozott Eszközkezelő szolgáltatás szerint a cél a hozamingadozások kedvezőtlen hatásainak semlegesítése. Erre törekszik az állj le és indulj újra funkció. A befektetési portfólió módosítására Önök lettek megbízva ezek szerint. Tehát mire kellett volna jobban odafigyelni? Önökre, akik állították, hogy az eszközalapok legjobb árfolyama szerint kezelik a pénzemet. Ugye? Akkor hogy lehet, hogy mások nyertek én meg veszítettem? Miért kellett vajon a tőke garantált Pénzpiaci Eszközalapból veszteséggel, átforgatni a pénzem másik részvénybe?
Ja és miért emelték meg egyoldalúan az eszközalap kezelési díját 2010. május 01. -től?
Jelenleg a visszavásárlás mértéke nagyobb veszteséget okoz sajnos mintha otthagyom. De kérem Önöket, hogy a szerződésekben foglaltaknak megfelelően járjanak el, ha már részvényesek is vagyunk.”

Mindezek arra figyelmeztetnek, hogy ha egy befektető kockázatos értékpapírokba helyezi pénzét, akkor szükségszerű, hogy rendelkezzen egy vészforgatókönyvvel, amely esetleges veszteségeinek pótlására kínál alternatív stratégiát. Ameddig nincs ilyen átgondolt forgatókönyv, addig egy ilyen befektetés meglépése túllépi a merészség határait.

Tisztában vagyunk azzal, hogy véleményünk nem a pozitív oldaláról közelíti meg a kérdést, de ez nem is volt szándékunk. Hiszen ameddig nem történik semmilyen negatív esemény, addig a környezetünk érdemben nem is reagál. Más viszont a helyzet, ha egy befektetés kudarcokhoz vezet. És ez különösen igaz, ha az adófizetők pénzét teszi kockára egy intézmény. Működésünk során már számtalanszor megtapasztaltuk, hogy ilyen esetben azonnal felerősödik azok hangja, akik a település vezetőinek a fejét követelik, szinte szó szerint. Ezért egy önkormányzatnak, a magán befektetőkkel ellentétben, többszörösen jobban meg kell gondolnia, ha ilyen lépésre szánja magát. Különösen igaz ez egy olyan politikai környezetben, amikor a Kormány kifejezetten negatívan ítéli meg a magánnyugdíjak kockázatos befektetéseit. Vagy ami az egyik esetben igaz, az a másik esetben magasztosan szentesíti az eszközt?

Aggályosnak tartjuk azt is, hogy egy állami intézmény valamelyik alkalmazottjának életére biztosítást kössön. Az ügylet természetéből fakadóan ez szakmailag sem tűnik egy jó megoldásnak. Ha nagyon ironikusak akarnánk lenni, akkor azt is mondhatnánk, hogy innentől kezdve a kijelölt áldozatot potenciális életveszély fenyegeti.

Most, amikor annyira nagy hangsúlyt kap a tisztesség, a becsületesség, akkor az átlag polgár úgy gondolja, hogy ez mindenkire vonatkozik. A piaci versenyben azonban gyakran nem a tisztesség az úr és bár kormányok jönnek, kormányok mennek, mindig ott vannak azok, akik az aktuális hatalommal visszaélve helyzetbe tudják hozatni magukat, magas jutalékkal honorálva a közreműködőket. Egy rossz hírt azonban biztosan lehet velük közölni: előbb, vagy utóbb minden kiderül.