Az interneten böngészve számos lakást kinéztünk a képek és leírások alapján. Egyik fontos feltételünk az internet hozzáférési lehetőség volt. A kiválasztott ingatlanok által megadott elérhetőségre ajánlatkérő e-maileket küldtünk. Az egyik válaszadó Michael volt. Honlapján őt magát is láthattuk lezserül elterpeszkedve egy karosszékbe, amint elmagyarázza, hogy ő mindent megtesz a vendégek kényelme érdekében. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a nála megszállott nyaralók több mint hetvenöt százaléka visszatérő vendéggé válik.
A két hálószobával, nagy amerikai konyhás nappalival rendelkező lakásért kiszabott díj több mint előnyös volt, még ebben az utószezonnak számító október végi időszakban is. A nappali erkélye egy megosztott használatú kék vizű úszómedencére nézett. A berendezés, a lakásnak a fényképek alapján sejthető hangulata, mind amellett szólt, hogy erre essen a választásunk.
Lekötöttük a lakást. A biztonság kedvéért még a visszaigazolásba is megjegyeztem, hogy számunkra fontos az internet elérési lehetőség. Megkaptuk a találkozásunk helyének leírását, amely egy multiplex mozi előtti parkolóban volt. Bár én a pontos címet kértem, Michael azzal érvelt, hogy azt túl komplikált cím alapján megtalálni és jobb így, ha elébünk jön. Abban maradtunk, hogy a larnacai repülőtérről történő elindulást követően telefonálunk.
Az ingatlan Limassolban volt, amely Ciprus szigetének déli részén fekszik és százezer főnyi lakosával az ország második legnagyobb településének számít. Úgy egy órányi jó minőségű autóút vezet idáig Larnacaból.
Megállapodásunk értelmében telefonáltunk és rövidesen össze is jött a találkozás.
Elegáns ezüst metál fényű Mercedes gépjárművel érkezett és nagyon jó angolsággal beszélt. Meglepetéssel értesültünk róla, hogy az általunk kinézett lakással probléma van, mert három nap múlva egy másik foglalással ütközik. Azt mondta, hogy ne aggódjunk, nincs semmi gond, elvisz egy másik lakáshoz, amely két hálószobás és ezért nem fog extra díjat felszámítani.
- De mi eleve két hálószobásban állapodtunk meg, - mondtam csodálkozva.
- Hát én azt hittem, hogy ez csak elírás, mivel ketten vagytok, - válaszolta mosolyogva.
Elindultunk a városban. Próbáltam lépést tartani vele, ami a baloldali közlekedésben való járatlanságomnak is köszönhetően, igencsak izgalmas feladatnak tűnt. Végül behajtottunk egy zárt területen álló épület komplexumba és megálltunk egy három emeletes tömbház előtt. Rögtön láttuk, hogy nem ez álmaink nyaralója, de nem volt időnk még gondolkodni sem, oly gyorsan követték egymást az események. Beszálltunk egy liftbe, majd egy bejárati ajtó előtt találtuk magunkat.
Újabb meglepetés volt számunkra, hogy a berendezés teljesen olyan volt mint, amit az interneten lévő képeken láttunk. Az erkély azonban nem úszómedencére, hanem egy másik házra nézett. Michael körbe mutatott mindent és megkérdezte, hogy rendben van-e. Úgy délután három óra lehetett. Gyorsan döntenünk kellett. Egymásra néztünk, majd bólintottunk, hogy rendben. Megkérdeztem, hogy mi fog történni az eltávozásunkkor, amely tizenkét nap múlva éjfélkor lesz.
- Semmi gond - mondta. - Most kell kifizetni a bérleti díjat és nem szükséges újból találkoznunk. Ajtót behúzni, kulcs a lábtörlő alá és kész!
Megkaptuk a megosztott úszómedence kulcsát is, amely állítólag két tömbházzal odébb volt, mi pedig kifizettük a teljes bérleti díjat. Megkért bennünket, hogy kísérjük le, mert még szeretne mutatni valamit. Behúztuk magunk után a bejárati ajtót, amelyet kintről csak kulccsal lehetett kinyitni és lementünk a lifttel. Amikor már kint álltunk az udvaron, Michael közölte, hogy most elvisz bennünket egy közeli kávézóba, ahol szabad Wifi internet hozzáférés van.
- Micsoda!? - kiáltottam fel mérgesen. - Azt ígérted, hogy a lakásban lesz internet. Ez hihetetlen!
Látván a megrökönyödésemet próbált megnyugtatni.
- Semmi gond, - elviszlek benneteket egy másik lakásba, ahol van internet.
Ekkor eszünkbe jutott, hogy a napszemüvegünket fent hagytuk az asztalon.
- Menjetek érte, megvárlak benneteket, - mondta.
A lift ajtajából még visszatértem hozzá, mert a nagy sietségben még azt sem jegyeztük meg, hogy melyik emeleten van a lakás. Michael már az autójában ült és járt a motor.
- Az első emelet, - biztatott mosolyogva.
Felmentünk, fogtam a kulcsot benyomtam a zárba és próbáltam elfordítani. Nem ment.
Ekkor belém nyílalt egy érzés! Itt állunk egy idegen ország idegen városának ismeretlen helyén. A kulcsot, amelyet a kezembe fogok lehet, hogy egy óvatlan pillanatban kicserélték és nem is jó a zárba. Talán a lakás, amelyben jártunk nem is a Michael tulajdona, csak arra vette alkalmilag igénybe, hogy bennünket átverjen és megszerezze a pénzt. A lépcsőház ablakából lenéztem az udvarra. Michael kocsija már nem volt ott.
Miközben ilyen sötét gondolatok jártak a fejemben, kinyílt a lift ajtaja és ott állt mosolygós barátunk. Próbáltam közönyt erőltetni magamra.
- Nem tudom kinyitni, - mutattam az ajtóra. Elvette tőlem a kulcsot, majd a bejárathoz lépett és kinyitotta.
- Figyelj – mondtam, - amíg átmegyünk a másik lakáshoz, igaz, hogy útközben nem tűnsz el a pénzünkkel!?
- Ugyan már – válaszolt. Itt van, addig visszaadom, sőt még többet is, légy nyugodt. Így már rendben van?
Újból utcák során kanyarogtunk keresztül. A forgalom óriási volt. A másik lakás valóban egy úszómedencére nézett. Rájöttem, hogy az internetes kínálat a két helyszín kombinációjából lett összehozva. Csak egy hálólószoba volt, de ezen már túltettem magam. Csak akkor kezdett újból kimenni a biztosíték, amikor megtudtam, hogy itt csak három napig lakhatunk, mert a további időszakot már valaki lefoglalta. De ez még semmi. Mástól lett csordultig a pohár! Michael elkezdte magyarázni az internet hozzáférés működését.
- Küldök SMS-ben egy hozzáférési kódot – mondta. - Igaz, hogy itt gyenge a térerő és nem valószínű, hogy működni fog, de ott lenn az úszómedencénél tökéletes.
- Igaz, viccelsz? - kiáltottam fel. - Azt akarod mondani, hogy a medence partjára teszem a laptopomat és úgy intézem az üzleti ügyeimet? Erről szó sem lehet! Én előre leleveleztem veled, hogy számomra az internet létfontosságú!
Michael széttárta a karját.
- I'm sorry – mondta. - Nem tudok jobb megoldást. - Próbáljatok akkor más lehetőség után nézni. Ha nem megy, akkor ide még mindig visszajöhettek.
Nem válaszoltam semmit, csak bólintottam. Elegem volt belőle. Visszaadtam a plusz pénzt, amit átadott, búcsút intettem neki, beültem a kocsiba, természetesen előbb a bal oldalra, ahol nem volt kormány, majd át a jó oldalra és gázt adtam.
- Itt az ideje, hogy keressünk egy rendes szállást! - mondtam Marikának.
A sziget nyugati irányába haladtunk. Tele bizakodással. A következő város Paphos volt. A tengerparti sétány közelében parkoltunk le. Majd elindultunk szerencsét próbálni. Sok-sok utcát bejártunk. Kerestük a „Haus for rent” jellegű feliratokat. Ha kívülről megfelelőnek találtuk, akkor felhívtuk a megadott telefonszámot.
Beesteledett, de nem jártunk sikerrel. Végül már az is komoly teljesítménynek számított, hogy bérelt autónkhoz visszataláljunk. Látván a sok sikertelen próbálkozást, úgy döntöttünk, hogy odébb állunk.
Október végén korán sötétedik. Magamban felvázoltam a lehető legrosszabb forgatókönyvet, amely úgy szólt, hogy legfeljebb a kocsiban alszunk. A mégsem annyira borzasztó kilátás hatására újult erővel kezdtünk kutatni.
Egy meredek hegyes vidéken lévő kisvárosban jártunk. Több feliratnál is próbálkoztunk. Szerencsére az angol nyelvű kommunikáció szinte minden esetben működött. Csak az eredmény váratott magára. Úgy este kilenc óra lehetett, amikor megálltunk sokadjára egy ház előtt. A szokásos forgatókönyv következett. Telefonon hívtam a gazdát és láss csodát, volt kapás. Néhány perc várakozás után, megállt egy autó mellettünk, kiszállt egy derűs ábrázatú férfi és tört angolsággal üdvözölt bennünket, majd invitált is be a házba.
Amit láttunk, azzal teljesen meg voltunk elégedve. Az internet hozzáférést már fel sem vetettem. Minden nem sikerülhet. Elmagyarázta a tűzhely működését, a meleg víz előállítást és még jó néhány dolgot. Az ár is kedvező volt. Csak előleget kért. Azt mondta, hogy majd elindulásunk előtti napon jön a többiért. Az éjszakai távozás sem volt számára probléma.
- Hagyjátok a kulcsot az asztalon, húzzátok be magatok után az ajtót és kész - mondta.
Elbúcsúztunk egymástól.
Egy óra múlva egy pohár borral a kezünkben álltunk az erkélyen és néztük az alattunk elterülő városka esti fényeit, élveztük a tenger felől érkező sós, langyos levegő simogatását.
- Isten hozott bennünket Cipruson – mondtam, - kezdődhet a vakáció!
