Elromlott valami a házban. Hívod a szerelőt. Megjavítja, majd kéri a díját. Érdeklődsz a számla iránt, de ő az arcodba vigyorogva közli veled, hogy azzal bizony nem tud szolgálni.
Elmész a fodrászhoz, megszépülve távozol, de nyoma sincs, hogy fizettél.
Zsebbe megy a bérleti díj. Kézi számológépen kalkulál a zöldséges. Borítékba kerül a hála pénz. Elromlott a taxi óra. Nem hivatalosan közvetít a közvetítő.
Nem lehet tudni, hogy ki az igazi rászoruló, ki a valódi munkanélküli.
- Mennyibe fog kerülni? - Hát ennyibe...
- Ha számlát kérsz, akkor sajnos fel kell számítanom az áfát.
A világ egyik fele védekezik, és vádol.
- Nem leszek hülye ennyi adót fizetni! Hát azért dolgozik az ember, hogy mindent elnyeljen a feneketlen államkassza? Inkább egy kicsit nyugtalanabbul alszom, de meg van az elégtételem, hogy nem engedtem a sarcnak. Meg aztán egy kis adrenalin sem árt.
Az elvonásokról szóló számításaik, önigazolásképpen még a valóságot is messze túlszárnyalják.
- Szeretnék én is a hatályos jogszabályok szerint élni, de ez a jelenlegi helyzetben lehetetlen. Tudod, a nemlétező kimutatásokban nehéz hibát találni.
A gyerekek is ezt látják és gyorsan meg is tanulják. Amikor majd a gazdaság nagy színpadára lépnek, akkor méltó utódként fogják képviselni őseik filozófiáját.
A másik fele fizet. Nekik sem nyugodt az álmuk. A szorongató családi, vagy vállalkozási költségvetés feszült napokat szül. A magas adók nem engednek túl nagy mozgásteret fejlődésre, boldogulásra. A bonyolult szabályok között nehéz eligazodni. A jogkövetőknek könnyebb is hibázni.
Gyakran itt is fölmerül a kérdés: Lehet, hogy az ellentábornak van igaza? Nagy a csábítás ereje. Elvégre az ügyeskedőké a világ.
Sokan tudják, hogy másképp is lehetne. Ha mindenki fizetne, akkor nekik is csak fele annyiba kerülne. És ráadásul, ha mindenki, amit igénybe vesz, azért fizetne...
Tönkre ment valami a házban...elromlott valami a világban. De még mindig vannak, akik a szakképzett, számlaképes szerelőre várnak.
Vállalkozás menedzsment, cégépítés, gazdaságpolitika, marketing, internet
3 megjegyzés:
Bizony az egyik gyakori kisvállalkozói panasz az, hogy képtelenek kitermelni a magas adókat. Nos, ez valójában nincs így. Ami valóban igaz, az hogy a világ egyik legmagasabb adóterhe kishazánkban található. Ennek sok oka van, de most csak kettőt említek meg. Az egyik az, hogy nagyon alacsony foglalkoztatottsági ráta, a másik a felelőtlen, tudatlan, s időnként korrupt politikusok hada. Ebbe most nem megyek bele, mert elvinne a témától. A fő téma az, hogy ilyen körülmények között van-e ráhatásunk a dolgok menetére?
Igenis van, hiszen a magas adók mindenkit sújtanak, így a többieknek is ki kell azokat termelni, őket sem menti fel az állam ezek megfizetése alól. Azok a vállalkozók tudnak tehát piacon maradni, akik a cégük termékeit, szolgáltatásait hatékonyabban, olcsóbban tudják előállítani. Ez pedig termelékenység emelését jelenti, ami szinte száz százalékban a cég belső ügye.
A másik gyakori panasz, hogy a konkurrens adót csal, így ők sem tehetek mást. Ez jóval komolyabb "ellenérv", és nehezebb is megválaszolni. Ehhez ismerni kell az adócsalás természetrajzát. Adócsalásra akkor kerül sor, amikor a cég vezetője képtelen versenyképessé válni. Nem jószántából vállalja a börtön és vagyonelkobzás fenyegetését, hanem azért, mert nem tudja, miként is tudna másként győztesként kikerülni a végletekig felfokozott versenyből. E „megoldás“ vállasztásában vastagon hozzájárul a nemtörödöm és korrupt állam, amelyik ritkán ellenőriz (ám amikor lecsap, akkor száz ember büntetését varrja egy ember nyakába). Természetesen a politikusok azok, akik féktelen költekezésükkel magasan tartják az adókat, és ezek túlzottan nagy részét hárítják át a kevésbé tehetősekre, azaz a középosztályra és a KKV-kre.
Szia Gábor!
Azért a dolog még ennél is bonyolultabb. A költekezés döntő része, ha tanulmányozzuk a költségvetést, akkor láthatjuk, hogy az oktatás, az egészségügy és a szociális kiadások finanszírozására megy el. Persze nem mondom, hogy nem lehetne az államháztartáson spórolni, de önmagában ez nem oldja meg a problémát.
A közgazdász vándorgyűlésen (Eger 2008.06.26-28. Közgazdász) elhangzott, hogy a magyar állam kamatterhe megegyezik a társasági adóból, az Eva-ból és az iparűzési adóból származó bevételével (500 milliárd Ft).
Az ország nagyban úgy működik, mint kicsiben egy vállalkozás.
Van mondjuk egy cégnek öt alkalmazotja és a bérköltségük kb. a minimálbér kétszeressével számolva éves szinten 6 millió forint. Működési költsége további 4 millió. Ha ez a társaság nem tud évente legalább 10%-os növekedést produkálni, akkor nem tudja az alkalmazotti bérek vásárló erejét megőrízni és nem tud lépést tartani az infláció hatására növekedő költségterhekkel. Egy ideig finanszírozhatja működési hitelekből, de előbb-utóbb beadja a kulcsot.
Apropó, nagyon jó az ingyenes könyved. Mindenkinek ajánlom! Ezen a címen érhető el: Jobb vállalkozó
Szerbusz Józsi!
Persze, sokkal bonyolultabb dolog ez annál, minthogy ezt a témát itt kilehessen vesézni. Számomra is nyilvánvaló, hogy magán az államháztartáson való spórolás, önmagában kevés, de mit lát a kis ember?
Nagyon rossz példával szolgálnak vezetőink. Nagyon hamis kép alakult ki bennük: Ha ők is, akkor én is. Ez persze nem vezet sehova. Talán csak a lassú halálhoz.
A 10%-os növekedést produkálni szükséges. De ha a vezetők (fent és lent) nincsenek tisztában a hogyanokkal, akkor áll elő az a helyzet, hogy a bankokhoz fordulnak. Mi történik a „kisember” esetében?
Megjön a pénz, és mindenki örül. Nem tudják, hogy a kölcsön tulajdonképpen egy csapda. Elsőre jó ötletnek tűnik, de ahogy fogy a pénz, úgy nő a rettegés is. Mindent ebből fizet és közben továbbra sem keres egy fillért sem. Kártyaasztalra teszi minden vagyonát és a végén nem győz csodálkozni, hogy „a Bank mindent visz”.
Idén már két vállalkozásnál azzal a helyzettel találkoztam, hogy a vezető – mondjuk ki – felelőtlen döntést hozott. Nem volt megalapozott üzleti terve a kölcsön visszafizetésére (sem). Csak szidták a körülményeket, és egy csöppet sem változtattak működésük struktúráján.
A „nagyember” esetében meg: Sorry!
Én a „kisemberek” között dolgozom és minden nap azzal szembesülök, hogy nehezebb és egyre nehezebb azt a csúnya 10%-ot produkálniuk. Azt mondják fent, lassan minden beérik! Itt a nyár és szeretnének egyszer „aratni”. Remélem, egyszer sikerül nekik!
Megjegyzés küldése