Mozgása bizonytalan, tekintete tétova, beszéde akadozó. A szebb időkről semmi sem árulkodik. Pedig voltak szebb idők! Az iparág, amelyben vállalkozóként tevékenykedett, néhány évvel ezelőtt számtalan lehetőséget kínált az olyan kisvállalkozóknak, mint ő. Csak be kellett szállni a játékba és működött. Jöttek a megrendelések egymás után. Lehetett bővülni. Alkalmazottakat felvenni. És jövedelmet termelni.
A pénz adott volt. Az adók sokat elvittek belőle. A csábítás egyre erősödött. El lehet úgy is költeni azt a pénzt, hogy nem adózunk meg utána. Egyszerűen csak kivenni a pénztárból. Nem sokat, mindig egy-egy kicsit.
Olyan, mint a betegség. Többet eszünk, kevesebbet mozgunk és észre sem vesszük, hogy a karosszéria romlásnak indul. Csak amikor már az egyik fő alkatrész működésképtelenné válik. Akkor szirénázik a mentő. Ott fekszünk a kórházi ágyon és csak reménykedhetünk a felépülésben.
A menedzser is ráébredt egy szép napon, hogy recseg a gépezet. A pénzügyek felelőtlen kezelése egyre kilátástalanabb helyzetbe sodorta a társaságot. Bevallások maradtak el. Az emelkedő járulék terheknek már nem volt fedezete.
Egy szép napon kopogtatott az adóhatóság és kérte az elmaradt jussát. Ám nem volt miből fizetni. Aztán jött a végrehajtó lefoglalni.
Ülünk egymással szemben. Tudom, hogy azért keresett meg, mert bízik abban, hogy megoldjuk a problémáját.
Annyira szeretnék segíteni. Emlékszem a régi szép időkre. Igaz, hogy néhány év alatt teljesen megváltozott a világ. Mégsem tudom csak úgy simán túl tenni magamat a fejleményeken.
Hogyan kérjünk fizetési halasztást, amikor a házipénztár tömve van nem létező pénzzel. Ráadásul jogi személyiséggel nem rendelkező társaság, ahol a tulajdonos a magánvagyonával is köteles helytállni...
Vannak olyanok, akik megvennének veszteséges céget – mondja bizonytalanul. A fejem rázom tiltakozón. Jobb, ha nem tetézzük a bajt.
Tudom, hogy nehéz időszak elé néz. Akkor, amikor már inkább élveznie kellene egy élet munkájának gyümölcsét. Távozni készül, és én próbálok lelket verni belé. Nyomában átható, hosszú ideig megmaradó dohányfüst szag marad az irodámban.
Most, ahogy írom e sorokat felötlött bennem egy gondolat. Tudom, hogy nemsokára mindez megjelenik a honlapunkon. Mi lesz, ha elolvassa és magára ismer? Aztán megnyugtatom magamat.
Hiszen esélye sincs rá! Fényévekre van a virtuális világtól.
Ha van véleményed, hozzá szeretnél szólni, akkor kattints a "megjegyzés" fülre!
Vállalkozás menedzsment, cégépítés, gazdaságpolitika, marketing, internet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése