Tisztelt Uram!
Sok hasznos információt találtam a "Cégiránytű" oldalain, ezért is kérem a hírleveleket.
A tegező hangnem viszont nem elfogadható számomra. Az oldalon megjelenő információk és híradások tartalmát és színvonalát csökkenti a stílusa, nekem nehéz ebben a formában olvasni és böngészni.
Hitelesebbé és hivatalossá válna, ha önöző hangnemben íródna.
Kedves Levélíró!
Ha mi egy megszokott, kizárólag üzleti orientált internetes oldal lennénk, akkor én az Ön véleményére nem is reagálnék. Már csak azért sem, mert üzleti modellünk rendkívül sikeres és ugye Ön is belátja, hogy ezer emberből, ha egynek a véleménye más, mint a többieknek, akkor azzal nem kell különösebben foglalkozni, illetve emiatt nem kell a rendszert megváltoztatni.
Ennek ellenére írok Önnek, mert számunkra mindenki fontos. Ha valaki úgy közelít az ügyfeleihez, hogy mindenkit egyben barátjának is tekint, akkor ez azt jelenti, hogy nincs kivétel.
Mi rendkívül sok szeretetet kapunk azoktól, akik használják ingyenes és fizetős termékeinket. Ez pénzben is megmutatkozik az önként vállalt frissítési és tanácsadási díjak tekintetében. A Frissítés oldalon felsorakoztatott vélemények, azt hiszem magukért beszélnek.
Közvetlen hangvételünk, a minden pillanatban tapasztalható rugalmasságunk, az önzetlen segítő készségünk, úgy érzem csak és kizárólag ezzel a hangvétellel válhat igazán őszintévé.
Tegnap éjjel kettő órakor segítettem egy számomra teljesen ismeretlen valakinek a mérlegét Pdf -be konvertálni. És mindketten nagyon boldogok voltunk, hogy ez sikerült. Az internet csodálatos világa, - bár több száz kilométerre voltunk egymástól és akkor beszéltünk először, - összehozott minket. Ilyenkor érzi igazán az ember, hogy érdemes valamit tenni. Bár közhely, de nagyon igaz, hogy jobb adni, mint kapni.
Természetesen nem vagyunk egyformák. Lehet azt mondani, hogy ne keverjük össze az üzletet a barátsággal! A véleményeket tiszteletben kell tartani. A kinyújtott baráti kezet sem kötelező elfogadni. És nagyon sajnáljuk, ha valaki olyan környezetben élte le eddigi életét, hogy az nem teszi lehetővé számára a feloldódást.
Mi ebben a szellemben lépünk nap mint nap az internet nagy színpadára és nem akarunk hivatalosak lenni. Arra ott vannak hivatalok! Mi betekintést engedünk az életünkbe, elmondjuk terveinket, elmeséljük, hogy merre jártunk, megmutatjuk a képeket. Mindezt azért, hogy aki hozzánk fordul, vagy egyszerűen csak az oldalunkra látogat, az érezze otthon magát, úgy mint amikor a barátaihoz megy látogatóba. Hiszünk benne, hogy mindenki tud mosolyogni.
Baráti üdvözlettel: József
Vállalkozás menedzsment, cégépítés, gazdaságpolitika, marketing, internet
2009. május 26., kedd
2009. május 20., szerda
Ásó, kapa és gazdasági válság
Tavasz van. Egy átlagos, „mezei” kisváros éli mindennapi életét. A kertes házak körül bőven akad tennivaló. Nálunk sincs ez másképp. Tegnap este a kiöregedett, életlen kapánk hólyagokat varázsolt a tenyeremre. Reggel azzal a kemény elhatározással ugrottam ki az ágyból, hogy pótolom ezt a hiányosságot és veszek egy új szerszámot. Elég zsúfolt napnak néztem elébe és az idő kíméletlenül haladt.. Úgy négy óra tájban tudtam csak elindulni, hogy megvalósítsam célkitűzésemet.
Egyenesen a „Gazdabolt” felé vettem az irányt. Feltételeztem, hogy egy ilyen áruház bőséges választékot kínál kerti szerszámokból. Beléptem és a közelemben lévő eladóhoz fordulva, előadtam kívánságomat.
- Egy ásót szeretnék venni – mondtam határozottan.
Elvezetett egy polchoz, leemelte az egyetlen ott található ásó fejet és a kezembe nyomta.
- Ez van, - mondta, - kétezerbe kerül.
Nem vagyok a téma nagy szakértője, de azt én is meg tudtam állapítani, hogy nincs kiélezve. Miközben tanácstalanul nézegettem, odébb vezetett és egy sarokból ásó nyelet emelt ki.
- Ez pedig hétszázötven, - adta át az újabb darabot.
- Azt hiszem, hogy félre tetszett érteni engem, - mondtam kissé bizonytalanul. Én egy olyan ásót szeretnék, amivel haza megyek és neki foghatok ásni.
Nevetve ingatta a fejét.
- Hát attól félek, hogy ez így nem fog menni. Előbb el kell vinnie egy bognárhoz, aki hozzá illeszti a nyelet.
- És tessék mondani, hol találok egy ilyen bognárt? Azt már végképpen nem akartam elárulni, hogy szégyen ide, vagy oda, de fogalmam sincs arról, hogy mit is csinál egy bognár.
Egy utcanevet tudott mondani, de pontos címet nem. Viszont volt egy zseniális ötlete (legalábbis szemmel láthatóan, ő annak tartotta). Van abban az utcában egy kocsma. Ha oda bemegyek és megkérdezem az ott iszogató embereket, azok biztosan útba tudnak igazítani.
Megköszöntem a segítséget és üres kézzel távoztam. Az utcán lépdelve, folyamatosan azon törtem a fejemet, hogy miként tudom megoldani ezt a problémát. És akkor rám köszönt egy ismerősöm. Jobb híján őt tájékoztattam az éppen aktuális eseményről. Kis gondolkodás után kijelentette, hogy tud még egy olyan kereskedőt, aki ilyesmit árul. Kilenc perc volt még öt óráig. A kérdéses üzlet több mint egy kilométerre volt. Sietve elbúcsúztam és irány az új helyszín.
Most nagy hasznát vettem annak, hogy napi rendszerességgel futok három kilométert. Ha nagyon összeszedem magamat, akkor olyan öt perc átlagot tudok. Tisztában lévén képességeimmel, nekiiramodtam.
Amint közeledtem láttam, hogy egy idősebb hölgy (feltételezem, hogy a boltos mamája), éppen zárni készül az üzletet. Már messziről oda szóltam neki.
- Még nincs öt óra!
- Nincs, - kérdezte csodálkozva. - Hát mennyi az idő?
Tájékoztattam, hogy még négy perc van öt óráig.
- És Ön ide jött volna vásárolni?
- Hát igen, - mondtam lihegve. - Egy ásót szeretnék venni.
- Ásót? - kérdezett vissza, kicsit csodálkozva, de közben kinyitotta az ajtót és visszalépett a boltba.
- Nem is tudom, nézzük csak...
Együtt néztünk szét az üzlethelyiségben. Úgy, mintha mindketten most járnánk ott először.
Végül egy árva ásó nyél került elő. Ásó egyáltalán nem volt.
Bosszankodva ráztam a fejem és elmagyaráztam neki, hogy nem szerszám darabokra van szükségem, hanem egy komplett, működő, azonnal bevethető ásóra.
- Az biztosan nem megy – mondta.
- De hát miért? - kérdeztem tiltakozva. - Nem az a logikus, hogy egy nagyrészt kertes házakból álló városban, potenciálisan jelentős kereslet van ilyen termékekre? A vállalkozás pedig általában arról szól, hogy felismeri a piaci igényeket és azt igyekszik kielégíteni, a lehető legmagasabb színvonalon.
Kicsit komikusnak találtam, hogy ilyen magas röptű gazdasági elemzésekbe bonyolódom a mamával, de ő állta a sarat. Kioktató mozdulattal emelte fel mutató ujját és magyarázni kezdett nekem.
- Ha azt szeretnénk, hogy munkára alkalmas szerszámok legyenek a boltban, akkor előbb meg kell látogatni egy kovácsot, aki azt kiélezi. Ez minimum ezerötszáz forint. Utána el kell vinni a bognárhoz, aki a nyelet bele dolgozza. Az ezerötszáz alatt rá sem teszi a kezét.
- Na, és – kérdeztem én. - Lesz a boltban egy hatezer forintba kerülő használható szerszám. Amit én most boldogan kifizetnék, mert megoldaná a problémámat.
A mama összedörzsölte hüvelyk és mutató ujját és mint a mindent tudó bölcs, aki titkot árul el tanítványának, szinte suttogva mondta.
- Az beruházás! Ahhoz pénz kellene!
Elgondolkodva, továbbra is üres kézzel baktattam hazafelé. A gazdasági válság és az emberek hozzáállásának összefüggéseit kutattam. Én is vállalkozó vagyok. Ha az én területemen ennyi érzéket mutatnék az emberek gondjai iránt, akkor már réges-régen éhen haltam volna.
Könnyű a pálya széléről bekiabálni. De mit is tennék én egy ilyen helyzetben? Egyrészt legalább hat óráig nyitva tartanék. Másrészt együttműködést kezdeményeznék a kapcsolódó szakmákkal. Ha nem is lenne pénzem nagyobb készletet fenntartani, azt mindenképpen beígérném a vásárlónak, hogy némi előleg kifizetését követően másnapra elkészíttetem a kívánt szerszámot.
Biztosan sok mindent másképp tennék, - vontam le a következtetést. Holnap átugrom a közeli nagyobb városba, benézek a „multikhoz” és megveszem azt, amire szükségem van. Szóval, hogy is van ez? Itt van a nagy gazdasági válság... Lehet, hogy megérdemeljük?
Egyenesen a „Gazdabolt” felé vettem az irányt. Feltételeztem, hogy egy ilyen áruház bőséges választékot kínál kerti szerszámokból. Beléptem és a közelemben lévő eladóhoz fordulva, előadtam kívánságomat.
- Egy ásót szeretnék venni – mondtam határozottan.
Elvezetett egy polchoz, leemelte az egyetlen ott található ásó fejet és a kezembe nyomta.
- Ez van, - mondta, - kétezerbe kerül.
Nem vagyok a téma nagy szakértője, de azt én is meg tudtam állapítani, hogy nincs kiélezve. Miközben tanácstalanul nézegettem, odébb vezetett és egy sarokból ásó nyelet emelt ki.
- Ez pedig hétszázötven, - adta át az újabb darabot.
- Azt hiszem, hogy félre tetszett érteni engem, - mondtam kissé bizonytalanul. Én egy olyan ásót szeretnék, amivel haza megyek és neki foghatok ásni.
Nevetve ingatta a fejét.
- Hát attól félek, hogy ez így nem fog menni. Előbb el kell vinnie egy bognárhoz, aki hozzá illeszti a nyelet.
- És tessék mondani, hol találok egy ilyen bognárt? Azt már végképpen nem akartam elárulni, hogy szégyen ide, vagy oda, de fogalmam sincs arról, hogy mit is csinál egy bognár.
Egy utcanevet tudott mondani, de pontos címet nem. Viszont volt egy zseniális ötlete (legalábbis szemmel láthatóan, ő annak tartotta). Van abban az utcában egy kocsma. Ha oda bemegyek és megkérdezem az ott iszogató embereket, azok biztosan útba tudnak igazítani.
Megköszöntem a segítséget és üres kézzel távoztam. Az utcán lépdelve, folyamatosan azon törtem a fejemet, hogy miként tudom megoldani ezt a problémát. És akkor rám köszönt egy ismerősöm. Jobb híján őt tájékoztattam az éppen aktuális eseményről. Kis gondolkodás után kijelentette, hogy tud még egy olyan kereskedőt, aki ilyesmit árul. Kilenc perc volt még öt óráig. A kérdéses üzlet több mint egy kilométerre volt. Sietve elbúcsúztam és irány az új helyszín.
Most nagy hasznát vettem annak, hogy napi rendszerességgel futok három kilométert. Ha nagyon összeszedem magamat, akkor olyan öt perc átlagot tudok. Tisztában lévén képességeimmel, nekiiramodtam.
Amint közeledtem láttam, hogy egy idősebb hölgy (feltételezem, hogy a boltos mamája), éppen zárni készül az üzletet. Már messziről oda szóltam neki.
- Még nincs öt óra!
- Nincs, - kérdezte csodálkozva. - Hát mennyi az idő?
Tájékoztattam, hogy még négy perc van öt óráig.
- És Ön ide jött volna vásárolni?
- Hát igen, - mondtam lihegve. - Egy ásót szeretnék venni.
- Ásót? - kérdezett vissza, kicsit csodálkozva, de közben kinyitotta az ajtót és visszalépett a boltba.
- Nem is tudom, nézzük csak...
Együtt néztünk szét az üzlethelyiségben. Úgy, mintha mindketten most járnánk ott először.
Végül egy árva ásó nyél került elő. Ásó egyáltalán nem volt.
Bosszankodva ráztam a fejem és elmagyaráztam neki, hogy nem szerszám darabokra van szükségem, hanem egy komplett, működő, azonnal bevethető ásóra.
- Az biztosan nem megy – mondta.
- De hát miért? - kérdeztem tiltakozva. - Nem az a logikus, hogy egy nagyrészt kertes házakból álló városban, potenciálisan jelentős kereslet van ilyen termékekre? A vállalkozás pedig általában arról szól, hogy felismeri a piaci igényeket és azt igyekszik kielégíteni, a lehető legmagasabb színvonalon.
Kicsit komikusnak találtam, hogy ilyen magas röptű gazdasági elemzésekbe bonyolódom a mamával, de ő állta a sarat. Kioktató mozdulattal emelte fel mutató ujját és magyarázni kezdett nekem.
- Ha azt szeretnénk, hogy munkára alkalmas szerszámok legyenek a boltban, akkor előbb meg kell látogatni egy kovácsot, aki azt kiélezi. Ez minimum ezerötszáz forint. Utána el kell vinni a bognárhoz, aki a nyelet bele dolgozza. Az ezerötszáz alatt rá sem teszi a kezét.
- Na, és – kérdeztem én. - Lesz a boltban egy hatezer forintba kerülő használható szerszám. Amit én most boldogan kifizetnék, mert megoldaná a problémámat.
A mama összedörzsölte hüvelyk és mutató ujját és mint a mindent tudó bölcs, aki titkot árul el tanítványának, szinte suttogva mondta.
- Az beruházás! Ahhoz pénz kellene!
Elgondolkodva, továbbra is üres kézzel baktattam hazafelé. A gazdasági válság és az emberek hozzáállásának összefüggéseit kutattam. Én is vállalkozó vagyok. Ha az én területemen ennyi érzéket mutatnék az emberek gondjai iránt, akkor már réges-régen éhen haltam volna.
Könnyű a pálya széléről bekiabálni. De mit is tennék én egy ilyen helyzetben? Egyrészt legalább hat óráig nyitva tartanék. Másrészt együttműködést kezdeményeznék a kapcsolódó szakmákkal. Ha nem is lenne pénzem nagyobb készletet fenntartani, azt mindenképpen beígérném a vásárlónak, hogy némi előleg kifizetését követően másnapra elkészíttetem a kívánt szerszámot.
Biztosan sok mindent másképp tennék, - vontam le a következtetést. Holnap átugrom a közeli nagyobb városba, benézek a „multikhoz” és megveszem azt, amire szükségem van. Szóval, hogy is van ez? Itt van a nagy gazdasági válság... Lehet, hogy megérdemeljük?
2009. március 2., hétfő
Hegedűs a metróban
Hideg januári reggel volt amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a
csúcsforgalomban. Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett. Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket. A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.
A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy telt házas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek. Ez egy igaz történet! Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben.
A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap.
Az írást Szigethi Gábor (LX-ÍR Patika Kereskedelmi Bt.) küldte e-mailben, azzal a megjegyzéssel, hogy nagyon tanulságos. Valóban!
Forrás: Magyarországi Evangélikus Egyház
csúcsforgalomban. Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett. Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket. A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.
A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy telt házas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek. Ez egy igaz történet! Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben.
A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap.
Az írást Szigethi Gábor (LX-ÍR Patika Kereskedelmi Bt.) küldte e-mailben, azzal a megjegyzéssel, hogy nagyon tanulságos. Valóban!
Forrás: Magyarországi Evangélikus Egyház
2008. december 14., vasárnap
E-mail marketing tévhitek
Ha találtál egy címlistával rendelkező partnert, akkor megoldódik a probléma?
Napjaink egyik leghatékonyabb marketing eszköze az interneten keresztül történő levelezés. Sokan próbálkoznak is vele, több-kevesebb sikerrel. Népszerűségének köszönhetően jó és rossz célok érdekében egyaránt bevetik ezt a technikát. Azok a vállalkozások, amelyek nyílt kommunikációt folytatnak a weboldalaikra látogatókkal, ki vannak téve annak, hogy kalandorok és kereső robotok lenyúlják címüket, majd ezt követően kéretlen levelek tömegével árasztják el a cím tulajdonosának számítógépét. A kéretlen levelek elterjedésével párhuzamosan a védekezési technikák is egyre kifinomultabbá váltak. Ennek pedig az lett a következménye, hogy gyakran előforduló esemény, amikor a „fürdővízzel együtt a gyereket is kidobják”. Azaz automaták döntik el egy-egy beérkező levélről, hogy az kéretlen-e, vagy sem. Így fordulhat elő az is, hogy információs termékeinket szállító – az automata levelezőnk által kiküldött – leveleink valahol a kukában landolnak ahelyett, hogy a terméket türelmetlenül váró megrendelő szeme elé kerülnének.
Mindezt azért mondtam el, hogy egy kicsit felelevenítsük azt a pszichikai környezetet, amelyben e levelezés folyik. Az előbbiek alapján már jobban érthető, hogy az internetes kommunikáció csatornáit használók csak és kizárólag azokra a levelekre nyitottak, amelyek az őket izgató problémákra jelentenek valamilyen megoldást. Minden egyéb levél maximum egy pillantás erejéig tud életben maradni, aztán kérlelhetetlenül a kukába kerül. A kulcsszó szinte minden esetben a bizalom. És ahogyan ez már az életben lenni szokott, a bizalmat ki kell érdemelni, majd a továbbiakban pedig meg is kell tudni tartani.
Nehéz helyzetben vannak azok a vállalkozók, akik kezdőnek számítanak ebben a játszmában. Egy egész sor konkrét akadállyal és tévhittel kell szembenézniük. Aki még nem rendelkezik egy ügyfél bázissal, annak ezt kemény és kitartó munkával fel kell építenie. És itt a szorgalom kevés. Komoly technikai tudást is igényel a honlap rendszer szerkesztése, a levelek kivitelezése úgy tartalmi, mint esztétikai szempontból, a kommunikációs csatornák összehangolása (űrlapok, visszaigazolások, banki szolgáltatások, ellenőrző funkciók, stb.), a reklámok készítése, keresőkben történő szereplés, és még sok más minden, ami befolyással bír a sikeres üzletvitelben.
Vannak, akik azt gondolják, hogy elég egy partnert találni, aki rendelkezik egy már felépített ügyfél bázissal, bedobni neki egy jutalék ajánlatot (mondjuk 10%-ot), rátelepedni erre a hajóra és már működik is a dolog, dől a lé. Akadnak is mindig olyan marketing guruk, akik ezt járható útnak tartják és elméletét széles körben hirdetik. Arról már nem szól a fáma, hogy ezek a csodálatos ügyletek és együttműködések, ha már olyan eredményesek, akkor miért tűnnek nyomtalanul el az üzleti élet színpadjáról? Lehet, hogy az akció bizalmi válságba sodorta a címlista gazdáját? Bizony könnyen előfordulhat.
A profil váltás mindig is kényes kérdés volt a vállalkozások életében. Szakmai körökben vita folyik annak megítélésében, hogy milyen mértékben diverzifikálhat egy márka. Biztosan meglepődnél, ha egy szép reggelen kedvenc péksütemény boltodba belépvén, a ropogós kifli mellett téli csizmát kínálna az eladó. Egy biztos! Amennyiben egy márka fogyasztói olyan ajánlattal szembesülnek, amelyiknek köze nincs a megszokott termékhez, a már befogadott kommunikációs stílushoz, akkor enyhén szólva meglepődnek. Azonnal trójai falovat vélnek felfedezni a dologban, úgy érzik, hogy elárulták őket, és megrendül a bizalmuk.
Tetőzi a bajt, ha olyan partnerrel kerülünk szembe, aki úgy hiszi, hogy ő otthonosan mozog az internet marketing eme világában, miközben még alkalma sem volt, hogy kipróbálja ezt a fajta kommunikációt. De honnan is lett volna alkalma? Ahhoz a megfelelő technikai tudás mellett, kiterjedt ügyfél bázissal kellene rendelkeznie, amelyen néhány finomhangolási fogást már kipróbált és ismeri az eredményét. És akkor kivonni a kardot, vitába szállni, megvédeni azt, amit te már számtalanszor megéltél! Ugye jó kis kaland? Ráadásul még az is bejöhet, hogy a te terméked jó kiegészítője lenne a partnered által forgalmazott terméknek, de fordítva ez már nem igaz. Visszatérve a ropogós kifli példájához lehet, hogy a cipőüzlet vásárlói kifejezetten örülnének annak, ha belépve a boltba, frissen sült péksütemény illata csapná meg az orrukat, amelyet egy sarokban árulnak.
De mit is lehetne tenni az ehhez hasonló partneri kapcsolatok ápolása és hosszú távú fenntartása érdekében? A jó hír, hogy azért vannak megoldások. Azok a vevők, akik otthonosan mozognak egy boltban (legyen az akár egy HTML formátumban kiküldött hírlevél is), ha hozzá vannak szokva ahhoz, hogy az üzlet tulajdonosa időnként ajándékokkal, kedvezményekkel kedveskedik nekik, akkor körbejárnak és szétnéznek alaposabban is. Lehet, hogy te is így cselekszel, amikor bevásárolni indulsz? Nem mondod?!
Szóval visszatérve a virtuális kereskedelembe, a mi hírlevelünk (üzletünk) sem a bejáratnál kínálja az ajándékokat. Ennek több oka is van. Ide kizárólag olyanok lépnek be, akik már ismernek bennünket (nem ugyanez a helyzet a portál és az értékesítési oldalak tekintetében!). Ez pedig azt jelenti, hogy nem kell attól tartanunk, hogy távoznak angolosan a helyszínről, anélkül, hogy itt hagynák névjegyüket. Igazodva ehhez a helyzethez, kedvezményeinket, egyéb meglepetéseinket nyugodtan elhelyezhetjük a háttérben, ők meg fogják találni.
Hogyan tud ebből partnerünk is profitálni? Egyszerű! Az ő ajándékát is el tudjuk itt helyezni egy kulcsszó formájában. Vagy azt még nem mondtam, hogy virtuális üzleti terekben a tárgyak kulcsszavak formájában öltenek alakot? Hát akkor éppen itt az ideje, hogy erre is rávilágítsak. Ugye, ha valakinek hitelre van szüksége és meglátja azt a belinkelt mondatot, hogy „kedvezményes hitelfelvételi lehetőség”, akkor erre rá fog kattintani? És ezzel el is érkeztünk a lényeghez. Partnerünk csak és kizárólag akkor tud látogatókat szerezni a mi közvetítésünkkel, ha az ő ajánlata (kulcsszava) felkelti a vásárlóink érdeklődését. Ja, bocs! Azt még nem említettem, hogy partnerünk felajánlható ajándékokkal (termék mintákkal) kell rendelkezzen! Mert ugye, ahhoz hogy kapjunk, előbb adnunk kell. Ennek pedig némi köze van az önzetlenséghez, de ennyire ne kalandozzunk el.
Előfordulhat, hogy azok a buta látogatók egy szóból, vagy mondatból nem értenek, hanem el kell nekik részletesen magyarázni a partner által kínált termék lényegét? Vagy nem abban van az üzlet, amit keresnek az emberek, hanem abban, amit le tudunk nyomni a torkukon? Lehet, hogy én ennyire nem értek ehhez az egészhez? Lehet..., ennek ellenére én arról szoktam álmodozni, hogy a cegiranytu.hu a forgalmas internet portálok alsó csíkjában, a partnerek linkjei között megtalálható.
Napjaink egyik leghatékonyabb marketing eszköze az interneten keresztül történő levelezés. Sokan próbálkoznak is vele, több-kevesebb sikerrel. Népszerűségének köszönhetően jó és rossz célok érdekében egyaránt bevetik ezt a technikát. Azok a vállalkozások, amelyek nyílt kommunikációt folytatnak a weboldalaikra látogatókkal, ki vannak téve annak, hogy kalandorok és kereső robotok lenyúlják címüket, majd ezt követően kéretlen levelek tömegével árasztják el a cím tulajdonosának számítógépét. A kéretlen levelek elterjedésével párhuzamosan a védekezési technikák is egyre kifinomultabbá váltak. Ennek pedig az lett a következménye, hogy gyakran előforduló esemény, amikor a „fürdővízzel együtt a gyereket is kidobják”. Azaz automaták döntik el egy-egy beérkező levélről, hogy az kéretlen-e, vagy sem. Így fordulhat elő az is, hogy információs termékeinket szállító – az automata levelezőnk által kiküldött – leveleink valahol a kukában landolnak ahelyett, hogy a terméket türelmetlenül váró megrendelő szeme elé kerülnének.
Mindezt azért mondtam el, hogy egy kicsit felelevenítsük azt a pszichikai környezetet, amelyben e levelezés folyik. Az előbbiek alapján már jobban érthető, hogy az internetes kommunikáció csatornáit használók csak és kizárólag azokra a levelekre nyitottak, amelyek az őket izgató problémákra jelentenek valamilyen megoldást. Minden egyéb levél maximum egy pillantás erejéig tud életben maradni, aztán kérlelhetetlenül a kukába kerül. A kulcsszó szinte minden esetben a bizalom. És ahogyan ez már az életben lenni szokott, a bizalmat ki kell érdemelni, majd a továbbiakban pedig meg is kell tudni tartani.
Nehéz helyzetben vannak azok a vállalkozók, akik kezdőnek számítanak ebben a játszmában. Egy egész sor konkrét akadállyal és tévhittel kell szembenézniük. Aki még nem rendelkezik egy ügyfél bázissal, annak ezt kemény és kitartó munkával fel kell építenie. És itt a szorgalom kevés. Komoly technikai tudást is igényel a honlap rendszer szerkesztése, a levelek kivitelezése úgy tartalmi, mint esztétikai szempontból, a kommunikációs csatornák összehangolása (űrlapok, visszaigazolások, banki szolgáltatások, ellenőrző funkciók, stb.), a reklámok készítése, keresőkben történő szereplés, és még sok más minden, ami befolyással bír a sikeres üzletvitelben.
Vannak, akik azt gondolják, hogy elég egy partnert találni, aki rendelkezik egy már felépített ügyfél bázissal, bedobni neki egy jutalék ajánlatot (mondjuk 10%-ot), rátelepedni erre a hajóra és már működik is a dolog, dől a lé. Akadnak is mindig olyan marketing guruk, akik ezt járható útnak tartják és elméletét széles körben hirdetik. Arról már nem szól a fáma, hogy ezek a csodálatos ügyletek és együttműködések, ha már olyan eredményesek, akkor miért tűnnek nyomtalanul el az üzleti élet színpadjáról? Lehet, hogy az akció bizalmi válságba sodorta a címlista gazdáját? Bizony könnyen előfordulhat.
A profil váltás mindig is kényes kérdés volt a vállalkozások életében. Szakmai körökben vita folyik annak megítélésében, hogy milyen mértékben diverzifikálhat egy márka. Biztosan meglepődnél, ha egy szép reggelen kedvenc péksütemény boltodba belépvén, a ropogós kifli mellett téli csizmát kínálna az eladó. Egy biztos! Amennyiben egy márka fogyasztói olyan ajánlattal szembesülnek, amelyiknek köze nincs a megszokott termékhez, a már befogadott kommunikációs stílushoz, akkor enyhén szólva meglepődnek. Azonnal trójai falovat vélnek felfedezni a dologban, úgy érzik, hogy elárulták őket, és megrendül a bizalmuk.
Tetőzi a bajt, ha olyan partnerrel kerülünk szembe, aki úgy hiszi, hogy ő otthonosan mozog az internet marketing eme világában, miközben még alkalma sem volt, hogy kipróbálja ezt a fajta kommunikációt. De honnan is lett volna alkalma? Ahhoz a megfelelő technikai tudás mellett, kiterjedt ügyfél bázissal kellene rendelkeznie, amelyen néhány finomhangolási fogást már kipróbált és ismeri az eredményét. És akkor kivonni a kardot, vitába szállni, megvédeni azt, amit te már számtalanszor megéltél! Ugye jó kis kaland? Ráadásul még az is bejöhet, hogy a te terméked jó kiegészítője lenne a partnered által forgalmazott terméknek, de fordítva ez már nem igaz. Visszatérve a ropogós kifli példájához lehet, hogy a cipőüzlet vásárlói kifejezetten örülnének annak, ha belépve a boltba, frissen sült péksütemény illata csapná meg az orrukat, amelyet egy sarokban árulnak.
De mit is lehetne tenni az ehhez hasonló partneri kapcsolatok ápolása és hosszú távú fenntartása érdekében? A jó hír, hogy azért vannak megoldások. Azok a vevők, akik otthonosan mozognak egy boltban (legyen az akár egy HTML formátumban kiküldött hírlevél is), ha hozzá vannak szokva ahhoz, hogy az üzlet tulajdonosa időnként ajándékokkal, kedvezményekkel kedveskedik nekik, akkor körbejárnak és szétnéznek alaposabban is. Lehet, hogy te is így cselekszel, amikor bevásárolni indulsz? Nem mondod?!
Szóval visszatérve a virtuális kereskedelembe, a mi hírlevelünk (üzletünk) sem a bejáratnál kínálja az ajándékokat. Ennek több oka is van. Ide kizárólag olyanok lépnek be, akik már ismernek bennünket (nem ugyanez a helyzet a portál és az értékesítési oldalak tekintetében!). Ez pedig azt jelenti, hogy nem kell attól tartanunk, hogy távoznak angolosan a helyszínről, anélkül, hogy itt hagynák névjegyüket. Igazodva ehhez a helyzethez, kedvezményeinket, egyéb meglepetéseinket nyugodtan elhelyezhetjük a háttérben, ők meg fogják találni.
Hogyan tud ebből partnerünk is profitálni? Egyszerű! Az ő ajándékát is el tudjuk itt helyezni egy kulcsszó formájában. Vagy azt még nem mondtam, hogy virtuális üzleti terekben a tárgyak kulcsszavak formájában öltenek alakot? Hát akkor éppen itt az ideje, hogy erre is rávilágítsak. Ugye, ha valakinek hitelre van szüksége és meglátja azt a belinkelt mondatot, hogy „kedvezményes hitelfelvételi lehetőség”, akkor erre rá fog kattintani? És ezzel el is érkeztünk a lényeghez. Partnerünk csak és kizárólag akkor tud látogatókat szerezni a mi közvetítésünkkel, ha az ő ajánlata (kulcsszava) felkelti a vásárlóink érdeklődését. Ja, bocs! Azt még nem említettem, hogy partnerünk felajánlható ajándékokkal (termék mintákkal) kell rendelkezzen! Mert ugye, ahhoz hogy kapjunk, előbb adnunk kell. Ennek pedig némi köze van az önzetlenséghez, de ennyire ne kalandozzunk el.
Előfordulhat, hogy azok a buta látogatók egy szóból, vagy mondatból nem értenek, hanem el kell nekik részletesen magyarázni a partner által kínált termék lényegét? Vagy nem abban van az üzlet, amit keresnek az emberek, hanem abban, amit le tudunk nyomni a torkukon? Lehet, hogy én ennyire nem értek ehhez az egészhez? Lehet..., ennek ellenére én arról szoktam álmodozni, hogy a cegiranytu.hu a forgalmas internet portálok alsó csíkjában, a partnerek linkjei között megtalálható.
2008. november 29., szombat
Cégautó költségelemző
Hogy senkit ne kelljen megkérdezned!
Személygépkocsit szeretnék venni.
Hogyan éri meg jobban?
Cégautóként vásároljam? Vagy inkább magánszemélyként?
Ha a cégbe kerül, akkor fizessek utána cégautó adót, vagy vezessek útnyilvántartást és számlázzam ki a magáncélú használatot?
Szinte nem is létezik olyan vállalkozó, aki ne tette volna fel legalább magában ezeket a kérdéseket!
A legtöbben a könyvelőket faggatják a cégautóval kapcsolatban, de a kapott válaszokat nem tartják megnyugtatónak. És ez nem is csoda. Hiszen a gépjármű típusától kezdve, a használati feltételekig, csak egy sok ismeretlent tartalmazó egyenletrendszer megoldása közelíthet a helyes eredményhez.
Mit is jelentenek a fenti lehetőségek?
Személygépjármű a magánszemély tulajdonában
Ha magánszemélyként üzemeltetem a gépjárművet, akkor nincs cégautó, minden költsége engem terhel. Ezeknek a kiadásoknak a fedezetére a két legelőnyösebb legális forrás a következő:
Saját gépjármű üzleti célra történő használata után kapható költségtérítés a cégtől (9 Ft/km + üzemanyag). Ez a magánszemélynél adómentes bevétel, a cég pedig költségként elszámolja. A költségelszámolásnak a cég esetében van egy jótékony és egy kevésbé jótékony hatása (amiről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, vagy nem is tudunk róla!). Jól esik az, hogy kevesebb társasági adót kell fizetni. Kevésbé kellene jól esnie annak, hogy a költségelszámolás az adózott eredményünkre is negatív hatással van. Kevesebb osztalék felvételére nyílik lehetőség, kevesebb beruházási forrás képződik és/vagy kisebb lesz a mérleg szerinti eredmény, amely cégünk értékének egyik fő meghatározója a saját tőkébe történő beépülésével.
Kiadásainkat természetesen nem fedezhetjük teljes mértékben a költségtérítésből, hiszen a járművet nem csak üzleti célra használjuk. A fedezetre igénybe vehető másik takarékos megoldás az osztalékból történő finanszírozás. Azaz azért veszünk ki osztalékot, hogy legyen miből fizetnünk a autó részletét, kamatait, biztosítását, szerviz kiadásait, stb. A bérből történő finanszírozásról ne is beszéljünk, hiszen az a lehető legdrágább. A fekete bevételekből történő fedezetről szintén ne ejtsünk szót, mert az a legkockázatosabb és komoly alvászavarok forrása lehet.
Végül ennek a megoldásnak a kapcsán az sem egy elhanyagolható szempont, hogy alkalomadtán a magánszemélynek meg kell tudnia válaszolnia azt a kérdést, hogy miből vette az autót.
Személygépjármű a cégben és megfizetjük a cégautó adót
Ebben az esetben az autóval kapcsolatos minden kiadás a céget terheli. Egy része költségként elszámolható üzemanyag, szerviz, kötelező biztosítás, casco, hitel (lízing) kamata. Maga a tőke törlesztés az nem költség, hiszen a mérlegünkben az eszköz oldalon szereplő gépjármű értékének a forrásoldali finanszírozásáról van szó. Ebben az esetben a magánszemélynek semmilyen kiadása nincs. A megoldás magánszemély vagyonosodási kérdését sem veti fel, hiszen a beruházás a cég forrásaiból történik (jellemzően saját forrás a kezdő befizetés, idegen forrás – hitel – a további részletek fizetésére). Nagy kérdés, hogy a megoldás hogyan befolyásolja a cég saját tőkéjét, azaz magát a cég értékét. Fontos a cégautó szabályzat, amelyik az üzemanyag elszámolás mikéntjét egyértelműen rögzíti. Ugyanis csak az adott jármű által ténylegesen felhasznált üzemanyagot lehet a cégben költségként elszámolni. Az elszámolás jogosságának bizonyítására adott esetben akár szükség is lehet! A feladat megoldását segíti Cégautó szabályzat mintánk.
Személygépjármű a cégben és útnyilvántartást vezetünk
Ez azt jelenti, hogy olyan cégautó szabályzattal rendelkezünk, amelyik vagy kizárja, vagy szigorúan ellenőrzött és elszámolható módon teszi lehetővé a magáncélú igénybe vételt. A cég ebben az esetben nem kell megfizesse a cégautó adót, mert a magáncélú használattal kapcsolatban felmerült kiadásokat kiszámlázza (megtérítteti) a magánszeméllyel. Cégautó kalkulátorunk hatékony segítséget jelent e megoldás alkalmazásához!
Tehát ez egy vegyes megoldás, amelyik egyrészt kevesebb költséget jelent a cégnek (nem fizet cégautó adót), bevételi oldalról is erősödik (a magánszemély megtéríti a használatot), másrészt a magánszemély térítési kiadásainak fedezetére osztalék ágon kell forrást biztosítani. Ez a - cég mérleg szerinti eredményére több irányból ható - megoldás a legkevésbé átlátható és komoly hazardírozást jelent véleményt mondani vele kapcsolatban anélkül, hogy elvégeznénk a megfelelő modellezést és a hozzá tartozó számításokat.
A személygépjármű bekerülési értéke már eleve meghatároz bizonyos feltételeket. Nagyobb érték több cégautó adót jelent. Míg a kettő és három millió közötti értékű autó után a cégautó adó 20 E Ft/hó (+ 5 E Ft EHO), addig egy öt és nyolc millió közötti gépjármű cégautó adója 42 EFT/hó (+ 10,5 E Ft EHO). Ha minden más használati paramétert változatlannak tekintünk (ami egyébként lehetetlen), azaz ugyanannyit fut havonta, ugyanakkora fogyasztással, egyező fenntartási, biztosítási költségekkel, hasonló arányú magáncélú igénybevétellel, akkor is jelentős különbséget tapasztalhatunk a három lehetséges változat között. A mérleg szerinti eredményt érintő hatás a három megoldás között akár két millió forint is lehet. Ez pedig nem teszi kérdésessé a cégautóval kapcsolatos döntés fontosságát.
2008. október 26., vasárnap
Hétköznapi kihívások
Akik ismernek, azok tudják, hogy a napi programom része az úszás. Mindegy, hogy esik, vagy fúj, én fogom a hátizsákom, bepakolom a felszerelést és irány gyalog az uszodába. A két kilométernyi távolságra szintén úgy tekintek, mint a napi edzésprogram részére. Ha rossz idő van, az sem veszi el a kedvemet, mert az még külön kihívást jelent a közlekedés szempontjából. A kihívások iránt mindig is nagy vonzalmat éreztem. Véleményem szerint igencsak sivár és egyhangú annak az embernek az élete, aki ritkán, vagy talán soha nem lépi át komfortzónája határait.
Ez a terület egyénenként más és más. Aki megszokta, hogy munkája része az ötven kilós zsákok cipelése, az néhány nehezebb csomag átrendezésével nem lépi át komfortzónája határait. Egy hasonló feladatról nem mondhatja el ugyanazt, egy olyan ember, aki egész nap csak a ceruzát emelgeti. Egy tőzsdén ügyködő brókernek a szeme sem rebben, ha néhány millióért részvényeket vásárol. A pékséget üzemeltető vállalkozó, aki elsősorban a kenyér sütéshez ért, rendesen bele tud izzadni egy százezer forintnyi részvény ügyletbe.
Ha ennyire megviseli az embert, akkor miért jó mégis kitörni néha ebből a zónából? A válasz hihetetlenül egyszerű! Ez a fejlődés motorja. Aki rendszeresen feszegeti ezeket a határokat, az megtapasztalhatja, hogy az ő egyéni területe fokozatosan kiszélesedik.
Természetesen nem mindegy, hogy milyen irányba bővítjük a területet. Célkitűzéseink nagyban meghatározzák, hogy mely szokásainkat érdemes felülvizsgálni. Az előbbiekben említett pék nagy valószínűséggel csak a szakmáját érintő kérdésekben járatos. Lehet, hogy a tanulási készségei is jelentősen megcsappantak, miután már otthonosan kezdett mozogni a jó kenyér sütésének tudományában. Most szembesül vele, hogy kiváló eredményei pénzeszközeinek gyarapodásában testesülnek meg. Ha nem akar fejleszteni, akkor bizony a pénzt kell fialtatnia. Ehhez pedig ismét tanulnia kell! Számára teljesen ismeretlen és idegen terepen kell boldogulnia. Nehezére esik? Bizony nem könnyű belevágni az ismeretlenbe. Ha nem hajlandó átlépni komfortzónáját, akkor hazardíroznia kell és a kelleténél sokkal nagyobb kockázatot szükséges felvállalnia.
Ezért jók a hétköznapi kihívások. Hozzászoktatnak ahhoz, hogy bármikor, ha a körülmények megkívánják, akkor légy készen komfortzónád határainak átlépésére egy fontos, immár nem hétköznapi cél érdekében.
Ez a terület egyénenként más és más. Aki megszokta, hogy munkája része az ötven kilós zsákok cipelése, az néhány nehezebb csomag átrendezésével nem lépi át komfortzónája határait. Egy hasonló feladatról nem mondhatja el ugyanazt, egy olyan ember, aki egész nap csak a ceruzát emelgeti. Egy tőzsdén ügyködő brókernek a szeme sem rebben, ha néhány millióért részvényeket vásárol. A pékséget üzemeltető vállalkozó, aki elsősorban a kenyér sütéshez ért, rendesen bele tud izzadni egy százezer forintnyi részvény ügyletbe.
Ha ennyire megviseli az embert, akkor miért jó mégis kitörni néha ebből a zónából? A válasz hihetetlenül egyszerű! Ez a fejlődés motorja. Aki rendszeresen feszegeti ezeket a határokat, az megtapasztalhatja, hogy az ő egyéni területe fokozatosan kiszélesedik.
Természetesen nem mindegy, hogy milyen irányba bővítjük a területet. Célkitűzéseink nagyban meghatározzák, hogy mely szokásainkat érdemes felülvizsgálni. Az előbbiekben említett pék nagy valószínűséggel csak a szakmáját érintő kérdésekben járatos. Lehet, hogy a tanulási készségei is jelentősen megcsappantak, miután már otthonosan kezdett mozogni a jó kenyér sütésének tudományában. Most szembesül vele, hogy kiváló eredményei pénzeszközeinek gyarapodásában testesülnek meg. Ha nem akar fejleszteni, akkor bizony a pénzt kell fialtatnia. Ehhez pedig ismét tanulnia kell! Számára teljesen ismeretlen és idegen terepen kell boldogulnia. Nehezére esik? Bizony nem könnyű belevágni az ismeretlenbe. Ha nem hajlandó átlépni komfortzónáját, akkor hazardíroznia kell és a kelleténél sokkal nagyobb kockázatot szükséges felvállalnia.
Ezért jók a hétköznapi kihívások. Hozzászoktatnak ahhoz, hogy bármikor, ha a körülmények megkívánják, akkor légy készen komfortzónád határainak átlépésére egy fontos, immár nem hétköznapi cél érdekében.
2008. szeptember 7., vasárnap
A monetáris politika kihívásai
Simor András jegybank elnök gondolatai
A jegybank fő feladata az árstabilitás biztosításával hozzájárulni a társadalmi jólét hosszú távú megteremtéséhez.
A monetáris politikának függetlennek kell lennie a politikától és rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy másfél - két évre előre lássa a kamatdöntések meghozatalát befolyásoló folyamatokat.
Fontos, hogy a piac szereplői hitelesnek fogadják el a monetáris politikát. A hitelesség az inflációs várakozások egyik fő mozgatórugója.
Teljes írásunkat itt olvashatod: Könyvvizsgálói Konferencia
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)