A tudás hatalma

Az Egyesült Államokban mindig nagy figyelmet fordítottak a tanulási lehetőségekre, mert hisznek abban, hogy ez meghatározó mértékben hozzá tud járulni a gazdagok és szegények közötti szociális különbségek enyhítéséhez. Az ötvenes-hatvanas években a társadalmi különbségek legnagyobb befolyásoló tényezője faji jellegű volt. Ez a különbség a továbbtanulási lehetőségek kiszélesítésével, napjainra jelentősen csökkent.

Ugyanakkor Sean F. Reardon, a Stanford University szociológus professzora kimutatta, hogy a jövedelmi viszonyok egyre inkább meghatározóvá váltak a gyermekek sikerességét illetően. A családok soha nem tapasztalt mértékben fektetnek be időt és pénzt a csemetéik tanulmányaiba. A versengésben a tehetősebbek azok, akik jobban megengedhetik maguknak, hogy gyermekeik hétvégi sport programokban vegyenek részt, baletre járjanak, zeneórákat vegyenek, kiegészítő képzésekben vegyenek részt.

A gazdasági recesszió elsősorban a kis jövedelműeket súlytja, ami tovább erőssíti a szegények számára amúgy is kedvezőtlen helyzetet. A politika keveset tesz e probléma enyhítése érdekében és manapság inkább divat a kiváltságos családok támogatása. A teendencia oda vezethet, hogy a társadalom teljesen ketté szakad és visszatérnek a feudális hagyományok, amikor a gazdagok csak egymással házasodtak és egyedüli birtokosai voltak a tudásnak és a műveltségnek.

A mai polgári társadalom számára naggyon fontos, hogy ezt a folyamatot megállítsa, hiszen a szegénysorba taszított, elkeseredett tömegek előbb-utóbb erőszakosan fognak fellépni és porba tiporhatják a civilizáció minden eddigi vívmányát. Tehát mindenkinek érdeke, hogy az országban a lehető legtöbb tanult ember legyen. Amennyiben a jövedelem különbségek ez ellen hatnak, úgy a politikusok felelőssége megtalálni azokat a pozitívan diszkriminatív eszközöket és módszereket, amelyek kiegyenlítik a tehetősebbek pozíció adta előnyeit. Erre időben, már a kisgyermekeket illetően oda kell figyelni.

Albert Einstein híres mondása bizonnyára ide illik: "Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztos, hogy botokkal és kövekkel."

Az írás jelentős mértékben SABRINA TAVERNISE  "Education Gap Grows Between Rich and Poor, Studies Say" - a New-York Timesban 2012. február 12. -én megjelent cikkére alapozódik.

Education Gap Grows Between Rich and Poor, Studies Say

Az önerőből lett milliomosok hét szabálya

A milliomosok tudják, hogy nincs bennük semmi különleges és azt is, hogy a gazdagság mindenki számára elérhető, aki összpontosít rá és kitartóan, következetesen el is akarja ezt érni.
A gazdag emberek két okból is támogatják mások anyagi gyarapodását. Egyrészt azért, mert csak ily módon termtődik meg a piac termékeik és szolgáltatásaik számára, másrészt pedig nem akarnak kilógni a sorból.

Az önerőből lett milliomosok hét szabálya:

1. Döntsd el, hogy gazdag leszel. Ez az első döntés, amit komolyan meg kell hoznod. A döntést követően jelentkező ötleteid segíteni fognak az elindulásban.

2. Szabadulj meg a szegényes gondolkodástól. A szegény embenek szegényes a gondolkodása is. Ilyeneket tanítottak neki, hogy a pénz nem a fán terem, ne pazarolj, becsüld meg a mindennapi kenyeret, mert soknak még ennyi sem jut. Ez a gondolkodásmód valójában gátja az igazi gazdagság és bőség megteremtésének.

3. Állj készen arra, hogy kielégíts egy piaci szükségletet. A gazdagokat nem a pénz motiválja. Meg akarnak felelni elvárásoknak, legyenek azok bármennyire is kemények.

4. Keresd a tehetős emberek társaságát. Figyeld meg, hogy miken mennek keresztül. Tanuljál tőlük. A pénzcsinálást nem lehet olyan emberektől megtanulni, akik saját maguk is szükségben szenvednek. "Minden gazdag ember kapzsi" - mondja a szegény. A tehetős ember nem beszél így!
Tudnod kell, hogyan élnek a gazdagok, mit olvasnak, mibe fektetnek be, mi hajtja őket.

5. Dolgozz úgy, mint a vagyonos emberek. Ők értik azt, hogy az idő még a pénznél is értékesebb. A sikeres emberek nem csak dolgozni akarnak keményen, hanem nyerni is!

6. Ne a kiadásokra, hanem a befektetési lehetőségekre összontosíts. A gazdagok nem szórják a pénzt, hanem beruháznak. Olyan javakra koncentrálnak, amelyek előnyösek számukra úgy adózási, mint pénzteremtési szempontból.

7. Többszörözd meg a jövedelem forrásaidat. Az igazán gazdagok soha sem alapoznak egyetlen egy bevételi lehetőségre.


Készült GRANT CARDONE: Seven Secrets of Self-Made Multimillionaires írása alapján.
Entrepreneur magazin

Az államcsőd, mint megoldás

Mit gondolsz erről a cikkről? - kérdezte egy barátom. Komolyan jó alternatíva az államcsőd?? Ha csődbe megyünk, attól miért lendülne fel a gazdaság? Ha egy állam csődbe megy, akkor eltörlődnek a hitelei és kezdhet nulláról építkezni? Ha ez így lenne, mindenki csődbe menne, nem? :)


http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/kulfoldrol_dicserik_orbant_jobb_a_csod_mint_a_megszoritas.507313.html

Aki ilyen megoldásra spekulál, az arra gondolhat, hogy neki még mindig jobb, ha megmarad a bebetonozott rendszere, mint az, hogy az IMF és az EU rákényszerítse a meghátrálásra, a lebontott fékek és ellensúlyok visszaállítására. És vannak is példák előtte, mondjuk Argentína. Az is túlélte a drámát és megszabadult egy csomó adósságtól. Az más kérdés, hogy egy ilyen esemény rendkívül káros az országnak minden más szempontból. A feudális korszakra jellemző állapotok következnének be. A bizalom teljesen megszűnne irántunk. Nem tudnánk hitelt felvenni. A fejlődésünket hosszú évekre visszavágná. 


Olyan ez, mintha a szomszédodnak, aki munkát ad neked, tartoznál egy csomó pénzzel, majd egy szép napon közölnéd vele, hogy soha nem fogja viszontlátni. Képzeld el ezek után a kapcsolatodat vele...

Kincstári megszorítások recesszióban

"A kincstári megszorításokat nem recesszióban, hanem a fellendülés időszakában kell megejteni." idézi Keynes (John Maynard Keynes angol matematikus és közgazdász, a modern makroökonómia megteremtője) 1937-ben tett kijelentését Paul Krugman, a New-York Times vélemény oldalának egyik rovatvezetője.

Ezt sokan akár félre is érthetik. Vagy lehet, hogy ő maga is? Mert nem az az elsődleges kérdés, hogy miért nem léptünk meg a helyes időben valamit, hanem az, hogy a jelenlegi helyzetben mit kell tenni.

Recesszióban nem lehet eltekinteni a megszorításoktól. Az más kérdés, hogy nem a növekedést elősegítő, támogató költségeket kell megvágni, hanem az "inproduktív" költségeket.

Például, ha egy cipőgyár üzletkötője egy afrikai országból hazatelefonál, hogy ide minden lábbelit, mert itt senki nem jár cipőben, akkor nem azzal kell kezdeni a költségek lefaragását, hogy őt hazarendeljük, hanem, mondjuk azzal, hogy lecsökkentjük az igazgató külön elkölthető keretét.

A gazdasági döntéseket befolyásoló szakembereknek és a döntéshozóknak e költségek bölcs szelektálásában van nagy felelőssége. Természetesen ne legyenek illúzióink! A politika rövid távú érdeke a legtöbb esetben felülírja a racionális megoldásokat.

Keynes Was Right

A jelentős minimálbér emelés gazdasági hatása

Egyszer már volt a magyar gazdaság történetében egy jelentős minimálbér emelés. Akkor egész iparágak mentek erre rá. Most újból küszöbön áll egy ilyen történet. Az első kedvezőtlen jeleket máris érezni hétköznapi életünkben. Ma éppen egyik kedvenc kisboltunk zárt be. Két ember munkahelye lett oda. És nem a multik miatt! Azok eddig is itt voltak. Egyszerűen a tulajdonosok elkezdték kiszámolni a jövő évben várható költségeiket. És gyorsan rájöttek, hogy a megemelkedő béreket, járulékokat, már nem tudja az üzlet kigazdálkodni. Döntöttek...
Az ember áll és gondolkodik... A legsérülékenyebbek mindig a kisvállalkozások. Sokan vannak és nagyon sok embernek jelentenek megélhetési forrást. Ezek azok, amelyek százezer forintos minimális nyereség mellett is működnek. Ugyanakkor ezek azok is, akiket néhny tízezer forintos havi költségnövekedés haza tud vágni.
Hol fognak munkát találni azok, akik máról holnapra munkanélkülivé váltak? Mennyi ilyen hasonló történet következik be a közel jövőben?

A közös többszörös

Volt két közösség. Mindegyik rendelkezett egy darab földdel. És mindegyik csapat kemény vitát folytatott arról, hogyan kellene a saját földjét hasznosítani. A vita kiinduló pontja mindkét esetben az volt , hogy tisztázni kívánták, miért állt elő az a helyzet, hogy földjük parlagon hever és ki a felelős érte.

Az egyszerűség kedvéért nevezzük el a két közösséget Első és Második közösségnek.

Az Elsők közül egy szép napon szólásra emelkedett valaki.
- Be kell látnunk, hogy meddő vitát folytatunk arról, hogy miért hever parlagon a földünk, - mondta. Azt is fontos lenne érzékelnünk, hogy tennünk kell valamit, mert jövőre nem lesz kenyerünk. - Azt javaslom, hogy gondoljuk át, mi az a közös álláspont, amiben egyet tudunk érteni és amelyre alapozva tovább tudunk lépni -folytatta.
Az Elsők újabb heves vitába kezdtek, majd arra jutottak, egyetértenek abban, hogy a földet meg kell munkálni. Újabb parázs eszmecsere következett arról, hogy ki, milyen feltételekkel és milyen eszközökkel vegye ki a részét. Mivel mindkét fél javaslata elfogadhatatlan volt a másik számára, ezért újból vissza kellett térni az alap egyezséghez. A megmunkálás kényszeréből kiindulva végül abban állapodtak meg, hogy a terület egyik részét egyéni vállalásban művelik meg, a másik részét pedig egy arra a feladatra alapított közösségi munkában.
Ezzel természetesen még nem oldódott meg minden probléma, de a munka elkezdődött és haladt is előre. Sőt bizonyos egészséges versengési hangulat is kialakult a két különböző módszert pártolók között.
Az újabb nagy ellentét is érződött már a levegőben. Ha meg lesz munkálva a föld, akkor mivel fogják bevetni?
Talán mondani sem kell, hogy a csapat egyik fele kukorica párti volt és hallani sem akart a búzáról, a másik fele pedig éppen ellenkezőleg, kizárólag búzában gondolkodott. Választott képviselőik útján hosszas egyezkedésbe fogtak. Végül megszületett a kompromisszumos megoldás. Az egyéni gazdálkodók, akik kukorica pártiak voltak, bevállaltak egy kisebb arányú búzát, míg a közösen gazdálkodók egy kisebb mennyiségű kukoricát.
A következő évben a pékek serénykedhettek és mindenkinek jutott kenyér az asztalára. Aki jobban hozzájárult a közös sikerhez szellemi, vagy fizikai teljesítményével, annak egy kicsit több, aki kevésbé, annak kevesebb. És jutott azoknak is, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak részt venni a munkában.

Közben a Második csapat is elindult valamerre. Az erősebbik fele nem akart tudomást venni a gyengébbik fél álláspontjáról.
Történt, hogy valaki a gyengébbek közül a következőket mondta:
- Képzeljétek el, hogy kéz a kézben zuhanunk egy szakadékba. Ekkor a normális emberek nem azon gondolkodnak, hogy miért estek bele, hanem azon, hogy miként kellene ebből a helyzetből kimászni. Csak a fizikai törvényszerűségek alapos ismerete és a jó helyzetfelismerő képesség segíthet a megoldásban. Ha zuhanás közben feltűnik egy kapaszkodó, akkor azt meg kell ragadni.
Erre az okfejtésre beszólt az erősek közül valaki:
- De a szakadékot is ti csináltátok!
És ez a parttalan vita folytatódott. Beköszöntött a tél, a föld továbbra is parlagon hevert. A tavaszi nagy szükséget az erősek úgy próbálták megoldani, hogy mindent begyűjtöttek az emberektől, amit addig azok összekuporgattak. A pékek hiába készülődtek amikor eljött a betakarítás ideje. Nem volt mit learatni, nem volt miből kenyeret sütni.

Az erősek vezérszónokai továbbra is harsogták, hogy a gyengébbek parlagra juttatták a földet, emiatt nincs kenyér. És az időközben alaposan megcsappant, de még mindig jelentős létszámú erős párti lelkesen helyeselt, hogy mennyire igazuk van...

Az emberek nem kérnek a megszorítások politikájából...

A gazdasági  területen tevékenykedő tanácsadó cég nehéz helyzetben van. Meg kell őriznie politikai függetlenségét. Már csak azért is, mert minden ügyfelét egyformán kell támogatnia, segítenie, politikai hovatartozás nélkül. Egy ilyen társaság tulajdonosai, alkalmazottai, mint a cég fizikai megtestesítői, nem engedhetik meg maguknak, hogy politikai pártok mellett, vagy ellen nyilatkozzanak. És ez így helyes is.

Másrészt az is természetes elvárás, hogy azokról a gazdasági lépésekről, folyamatokról, amelyek az adott tevékenységet érintik, véleményt nyilvánítsanak. Hiszen ki más tenné ezt, ha nem azok, akiknek erre tudástőkéjük alapján a legnagyobb rálátásuk van. Sőt, egyfajta küldetés tudatnak is vezérelnie kell az e fajta vélemény nyilvánításokat. Az emberek többsége, akik nem járatosak a gazdasági kérdések bonyolult útvesztőiben, innen tudnak érdemi információkat meríteni. Ennek kiemelt jelentősége, mert a politikai nyilatkozatokra, pártállástól függetlenül jellemző, hogy sajátos módon tálalják a gazdasági folyamatok eredetét és várható hatását, illetve eredményét.

Amikor az egyik fél eladósodásról beszél, akkor elfelejti megemlíteni, hogy az miért következhetett be, vagy éppen azt, hogy az ő idejében sem volt más a helyzet. A másik fél természetesen az előbbi ellenkezőjét emeli ki. Ilyen körülmények között az állampolgárok többségét átmenetileg nem is a racionális, tényszerű magyarázatok, hanem az érzelmileg túlfűtött, retorikai elemekkel teletűzdelt szónoklatok befolyásolják.

A tanácsadó ebben a helyzetben két rossz közül választhat. Vagy hallgatásba burkolózva, megtartja magának a véleményét, vagy nyilvánosan megosztja azt, felvállalva annak kockázatát, hogy minden megszólalását politikai elkötelezettségnek tekintik. Ez vérmérséklet, kiszolgáltatottság, magabiztosság és elhivatottság kérdése is. Aki fontosnak tartja, hogy segítsen az embereknek a tisztánlátásban és abban, hogy minél élhetőbb legyen az ország, amelyhez sorsuk köti, annak nem kérdés, az utóbbi megoldást kell választania.

A gazdasági kérdésekről szóló érdemi viták alaposan megosztják a szakmai berkeket is. A véleményformálók meg is kapják a közösségtől a besorolásokat, attól függően, hogy melyik párt programjához áll közelebb egy-egy elméleti megközelítés. Így lesz valakiből például mértékadó jobb oldali, vagy a jobb oldalhoz közel álló, illetve baloldali közgazdász. Nincs is ezzel semmi baj mindaddig, amíg ez az egész demokratikus körülmények között zajlik. A politika pedig figyel is rá, meg nem is, hogy mit mondanak a szakemberek.

Az a fontos, hogy az emberek, akiknek a sorsáról a politika dönt, minél több érdemi információhoz jussanak. Hiszen egy ideig lehet szédíteni a népet és akár azt elérni, hogy azok is térden állva imádják kedvenc pártjukat, akik érezhetően rosszul jártak, amikor mellette adták le voksukat. Egy hosszú folyamat útján lehet csak odáig eljutni, hogy beismerjük, bizony, tévedtünk. De végül is a többség eljut odáig, hogy már csak a számok érdeklik, a havonta megkapott fizetés, a nyugdíj és a környező világ hangulata. Eljön az idő, amikor a szavazófülkébe lehet lépni és egy x-el kinyilvánítható, ha nem tetszik a rendszer. Ez eddig még minden kormányzati ciklus után működött. Bízunk benne, hogy ezután sem lesz másképp.