Az írás kétségtelenül érzékeny pontra tapintott az emberek vállalkozásról alkotott nézeteit illetően. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy már 35 ezret is meghaladta azok száma, akik ezt "belájkolták".
Érdekes lenne tudni, hogy ki, miért tette ezt. A munka becsülete, a vállalkozási szabadság, az igazságos közteher viselés és még sok más kérdés van itt a mérleg serpenyőjében. Minden esetre azt nyugodtan mondhatjuk, hogy nagy igazságokat mond ki és korhű képet fest mai társadalmunk morális hozzáállásáról.
Mindnyájan ismerünk nagyon sok embert, aki feketén dolgozik. Azt is tudjuk, hogy a szűkebb közössége ezt egyáltalán nem ítéli el. Míg a németeknél arra büszke valaki, hogy mennyi adóval járul hozzá a közteher viseléshez, addig nálunk az a hős, aki dacolva a szabályokkal, megpróbál minél kevesebb adót fizetni. A "számlával, vagy számla nélkül" az egyik leggyakrabban elhangzó kifejezés. Mindeközben az állam feneketlen zsebe egyre több bevételért kiált. Mert kell ugye az egészségügyre, az oktatásra, a kultúrára, a közigazgatásra, a védelemre, az infrastruktúrára, az adósságszolgálatra. A magas adóterhek megalapozzák a negatív erkölcsi hozzáállást. Még a becsületeseket is megingatja. Látják, hogy az jár jól, aki nem vallja be a, aki eltitkolja a jövedelmét.
Mindenki elégedetlen és mindenki több pénzért kiált. A kormány láthatóan rossz válaszokat ad a problémák kezelésére. Az emberek hajlamosak rá, hogy minden követelésnek helyt adjanak, egészen addig, amíg nem az derül ki, hogy akkor ahhoz nekik is fokozottabban hozzá kell járulni.
A mókuskerék pörög. A kitörést csak a lényegesen jobb gazdasági teljesítmény jelenthetné, párosítva egy minél kisebb költségigényű állammal. De kellenének hozzá azok a szakemberek, akik tudják, hogy a szűkös erőforrásokat mire kell fordítani, hogy annak a lehető legnagyobb legyen a hozadéka. És kellenek hozzá azok, akik képesek elérni a társadalom igazi összefogását. Mert azt nem nevezném összefogásnak, amikor emberek milliói nem értenek egyet egy-egy megoldással. Még akkor sem, ha az adott megoldás többségi felhatalmazásból fakad. Milyen élete van egy öt tagú családnak mondjuk, ha abból két fő egyáltalán nem ért egyet a másik hárommal?
Azt mondja az említett írás:
"Én csak akkor adok majd munkát, ha:
Kirúghatlak, ha akarlak.
Ha az ÁFA legalább 20 százalékra (de inkább 15-re) csökken.
Ha az állam a legális fizetéseknek "csak" 30 százalékát veszi majd el.
Ha nem büntetik a több fizetést magasabb arányú elvonással.
Ha nem a cégeket, hanem az illegális munkavállalókat üldözik."
A szabad vállalkozás, a minél kisebb állami szerepvállalás nagy híve vagyok. És ennek az országnak nagy szüksége van a vállalkozóbarát környezetre. Ha a vállalkozások nem tudnak egészségesen fejlődni, akkor az államnak soha nem lesz elég bevétele a feladatai ellátásához.
A vállalkozásbarát szabály nem azt kell jelentse, hogy "kirúghatlak, ha akarlak". Azt kell jelentse, hogy megválunk egymástól, ha bebizonyosodik, hogy csak a próbaidő letelte után derült ki, alkalmatlan vagy a feladatra, vagy nem tudunk együtt dolgozni. Ezt kell biztosítsa a jogszabály.
Az áfa kulcs csökkentés szép kívánság. De ez nem azt jelenti-e, hogy csökken az állam bevétele és még kevesebb jut a közszférában dolgozók bérére? De igen. Ezért ezt én úgy módosítanám, hogy jusson egyetértésre a társadalom az állami feladatok nagyságrendjében, a változtatások módjában, ütemében és finanszírozásában, majd nézze meg, hogy mekkora áfa kulcs kell hozzá.
A harmadik kívánság szintén az előzőhöz kötődik. Nem mondhatjuk, hogy szedjen az állam fele annyi adót, ha tudjuk, hogy ez iskolák, kórházak bezárásával jár!
Ne büntessék a több fizetést magasabb elvonással? Ez így szintén nem helyén való. Ha egy bizonyos mennyiségű súlyt kell egy csoportnak cipelnie, akkor a jó vezető ott is megnézi az egyének adottságait és nem akaszt ötven kilót egyformán egy erős, izmos férfi és egy gyenge, sovány nyakába. Ez ennyire egyszerű. Persze az is baj, ha a különbségek minden átmenet nélkül drasztikusan változnak. Ha 300 ezer forintnál az addigi 16 százalékos adókulcs a fölötti rész tekintetében 32 százalékra vált hirtelen, akkor mindenki elkezd ügyeskedni a sávhatárnál. Akinek több jut, az igenis járuljon többel hozzá a közösség működéséhez, de legyen ez arányos és vonatkozzon csak az átlagon feletti jövedelmekre.
Üldözni talán senkit sem kellene. A vállalkozóknak olyan játékszabályokra van szüksége, amely biztosítja az átlátható és szabályos gazdálkodást egy kiszámítható, stabil jogszabályi környezet keretében. Majd segíteni kell őket abban, hogy ezt be is tudják ellenőrizhető módon tartani. Egy jó közösségi konszenzus pedig, amely a jóléti társadalmat erősíti, önmagában megoldja az illegális munkavállalást.
Végül is mi a konklúzió? Vállalkozzunk? Teremtsünk munkahelyeket? A válaszom az, hogy ki-ki maga döntse el. A gyakorlat azt mutatja, hogy kedvezőtlen vállalkozói környezetben is vannak sikeres és becsületes vállalkozások. Az állami bürokrácia és korrupció útvesztőjében is van forgalom. És persze a kudarcoknak sem vagyunk szűkében. Egy biztos! Csak az optimista, bizakodó társadalmak tudnak egészségesen fejlődni. A közösség pedig emberekből áll. Ők azok, akik példamutatással, segíteni akarással és jó szándékú hozzáállással kedvező irányba tudják befolyásolni ismerőseiket, barátaikat, munkatársaikat. A jövő az emberek kezében van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése