Iratkozz fel az új bejegyzések ingyenes értesítőjére!

Név:*
E-mail cím:*
E-mail cím újra:*

2011. április 19., kedd

A hatalom végzete

Richard Armstrong és Keith Townsend beleesett abba klasszikus hibába, hogy eszközállományukhoz képest túl nagy kölcsönöket vettek fel. Mindkettő megérett rá, hogy a Harward Egyetem hallgatói szakdolgozatot írjanak belőlük.

Armstrong, az írástudatlan parasztember fia hatalmas sajtóbirodalmat hozott össze. Az öreg kontinens egyik elmaradott vidékéről jutott el a pusztító világháború közepette, olyan nyugat európai országba, ahol a tehetség, a törtetés, a rámenősség fokozatos előrejutást hozott számára. Gazdagságra, elismertségre, társadalmi pozícióra vágyott, és ennek elérése érdekében bármilyen eszközt szemrebbenés nélkül bevetett.

Townsend ugyanazt az utat járta be más kiindulási pozícióból. Ő egy másik földrész távoli udvarházában, jó nevű család gyermekeként kitűnő neveltetésben részesült. Lázadó egyéniség vált belőle, aki semmibe vette embertársai véleményét és ítéletét.
Már egészen fiatal korában megismerkedett a politika fortélyaival.
- Nem sok politikus hagyatkozik a népszerűségre, amikor választásra kerül a sor - figyelmeztette az apja egy iskolai megmérettetés előtt. - Ha így lenne, a világ vezetőinek a fele elvesztené a munkáját...
Már csak negyvennyolc óra volt hátra a szavazás előtt, s Keith a második lehetőséget latolgatta - a megfélemlítést.
Amikor az évfolyamfelelős fölkereste azzal, hogy szüksége van két jegyre a holnapi meccsre, megkérdezte, hogy mit tud cserébe fölkínálni. Társa azt a választ adta, hogy szavazatát, illetve a többiek befolyásolását tudja felajánlani.

Hogyan lehet befolyásolni másokat? Egyszerű a dolog. Valami disznóságot kell nyilvánosságra hozni az ellenfélről. Az sem baj, ha nem igaz. Mire kitudódik az igazság, addigra már túl van mindenki a szavazáson. Arra is nagy az esély, hogy az illető még a szavazás előtt visszalép, ha el akarja kerülni a botrányt.

Keithnek a vagyongyarapítás közben rá kellett jönnie, hogy az igazi hatalom nem is annyira a felszínen mutatkozik meg.

Üzletember és politikus sajátos frigye az, amikor kölcsönös előnyök cserélnek gazdát. A pénz némi állami megbízás folytán átvándorol az üzletemberhez. Az anyagi forrás egy része visszajut különböző csatornákon, még jobban megerősítve a partner befolyásolási potenciálját. Csakhogy az élet ennél sokkal bonyolultabb. A politikus is ember és követhet el olyan hibákat, amelyek ha kitudódnak, akkor akár a karrierje végét is jelenthetik. Féltve őrzött titka lehet-e biztonságban annál az üzletembernél, aki éppen az ő közbenjárására került versenyelőnybe bizonyos helyzetekben? Kiderül, hogy egyáltalán nem! Amikor az ellenfél tényfeltáró munkája azzal fenyeget, hogy lelepleződik a politikus bizonyos ténykedése, akkor éppen a barát siet a nyilvánosság elé tárni az ügyet, bizonyítván tisztességét és kifogván a szelet a versenytárs vitorlájából. Hogy ez egy szakmai karrier végét jelenti valaki számára? Ugyan már! Nincs itt helye a lelkizésnek. Előbb-utóbb úgyis kiderült volna.

Íme egy recept a vagyonszerzésre. Tanulmányozd, hogy milyen engedélyek birtokában tud sikeres lenni a kiszemelt áldozat. Fizesd le azt a politikust, akinek lehetősége van rá, hogy befolyásolja ezen engedélyek korlátozását, vagy felfüggesztését. Várd meg, amíg az embered komoly anyagi veszteségeket szenved el. Ha már elég kétségbeejtő a helyzete, akkor óvatosan környékezd meg és hozd szóba, hogy neked megvannak a kapcsolataid, amelyeken keresztül esetleg orvosolni lehetne a problémát. Ha bekapta a horgot, akkor támassz kemény feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy minimum társ-tulajdonossá válj. Támogasd meg a csalit komoly előnyök beígérésével, amelyeket előre tudsz, hogy soha sem fogsz betartani. Folyamatosan hangsúlyozd áldozatodnak, hogy nincs semmi veszíteni valója, hiszen csődbe menne, ha te nem lennél. Amikor beadta a derekát, akkor csak szólj a politikus barátodnak, hogy eljött az ideje, újraértékelhető a helyzet és meg lehet újítani a szükséges működési engedélyeket. Gondoskodj arról is, hogy a hatóság az embered tudomására hozza, mindent a te befolyásodnak köszönhet. Már csak egy kis utójáték van hátra. Addig szekírozd újdonsült üzlettársadat, amíg az meg nem válik maradék tulajdoni részétől is. Ha ügyes vagy, akkor még hálás is lesz neked, hogy egy nagy gondot levettél a válláról.

Sok üzletember szenved ugyanabban a bajban. Meglát egy egy új lehetőséget és elkápráztatják annak távlatai. De, hogy miként lehet eljutni azokhoz a távlatokhoz, azt már munkatársaira bízza.

Mindketten nagyban űzték a hazárdjátékot. Gyakran tették fel egy lapra egész vagyonukat, hogy a világ leghatalmasabb sajtóbirodalmát ellenőrzésük alá vonhassák. Lehet-e győztest hirdetni a csatában? Hosszabb távon semmiképpen sem. A hatalom éhség elveszi a józan ítélőképességet. Gyakorlója olyan tulajdonságokat képzel magáról, amelyekkel hite szerint, a többség ruházta fel. Amikor arról beszél, hogy célkitűzéseivel az emberek kilencven százaléka egyet ért, akkor a saját véleményét másokénak tulajdonítja. A holdudvar pedig alázattal szolgálja urát és gyakran rajta is túltesz buzgó igyekezetében. A sokaság már régen ellene van, de ő nem hallja meg a hangjukat. Rögeszméi rabjaként törtet konokul előre, bajba sodorva egész környezetét. Ez a hatalmi mámorban szenvedő ember végzete. Hogy ez így van, arra a történelem a múltban és napjainkban egyaránt számtalan példával szolgál.

1789 májusában XVI. Lajos francia király összehívta a rendi gyűlést Versailles-ba.
Az első rend háromszáz nemesből állott.
A második rend háromszáz papból.
A harmadikat a közrendek hatszáz képviselője alkotta.

Néhány évvel a francia forradalom után Edmund Burke ír filozófus és államférfi fölnézett a sajtókarzatra a brit parlament alsóházában, és így szólt: "Amott ül a negyedik rend, s mind közt ez a legfontosabb."

 Jeffrey Archer: A negyedik rend / The Fourth Estate
General Press Kiadó

Nincsenek megjegyzések: