A jelentős minimálbér emelés gazdasági hatása

Egyszer már volt a magyar gazdaság történetében egy jelentős minimálbér emelés. Akkor egész iparágak mentek erre rá. Most újból küszöbön áll egy ilyen történet. Az első kedvezőtlen jeleket máris érezni hétköznapi életünkben. Ma éppen egyik kedvenc kisboltunk zárt be. Két ember munkahelye lett oda. És nem a multik miatt! Azok eddig is itt voltak. Egyszerűen a tulajdonosok elkezdték kiszámolni a jövő évben várható költségeiket. És gyorsan rájöttek, hogy a megemelkedő béreket, járulékokat, már nem tudja az üzlet kigazdálkodni. Döntöttek...
Az ember áll és gondolkodik... A legsérülékenyebbek mindig a kisvállalkozások. Sokan vannak és nagyon sok embernek jelentenek megélhetési forrást. Ezek azok, amelyek százezer forintos minimális nyereség mellett is működnek. Ugyanakkor ezek azok is, akiket néhny tízezer forintos havi költségnövekedés haza tud vágni.
Hol fognak munkát találni azok, akik máról holnapra munkanélkülivé váltak? Mennyi ilyen hasonló történet következik be a közel jövőben?

A közös többszörös

Volt két közösség. Mindegyik rendelkezett egy darab földdel. És mindegyik csapat kemény vitát folytatott arról, hogyan kellene a saját földjét hasznosítani. A vita kiinduló pontja mindkét esetben az volt , hogy tisztázni kívánták, miért állt elő az a helyzet, hogy földjük parlagon hever és ki a felelős érte.

Az egyszerűség kedvéért nevezzük el a két közösséget Első és Második közösségnek.

Az Elsők közül egy szép napon szólásra emelkedett valaki.
- Be kell látnunk, hogy meddő vitát folytatunk arról, hogy miért hever parlagon a földünk, - mondta. Azt is fontos lenne érzékelnünk, hogy tennünk kell valamit, mert jövőre nem lesz kenyerünk. - Azt javaslom, hogy gondoljuk át, mi az a közös álláspont, amiben egyet tudunk érteni és amelyre alapozva tovább tudunk lépni -folytatta.
Az Elsők újabb heves vitába kezdtek, majd arra jutottak, egyetértenek abban, hogy a földet meg kell munkálni. Újabb parázs eszmecsere következett arról, hogy ki, milyen feltételekkel és milyen eszközökkel vegye ki a részét. Mivel mindkét fél javaslata elfogadhatatlan volt a másik számára, ezért újból vissza kellett térni az alap egyezséghez. A megmunkálás kényszeréből kiindulva végül abban állapodtak meg, hogy a terület egyik részét egyéni vállalásban művelik meg, a másik részét pedig egy arra a feladatra alapított közösségi munkában.
Ezzel természetesen még nem oldódott meg minden probléma, de a munka elkezdődött és haladt is előre. Sőt bizonyos egészséges versengési hangulat is kialakult a két különböző módszert pártolók között.
Az újabb nagy ellentét is érződött már a levegőben. Ha meg lesz munkálva a föld, akkor mivel fogják bevetni?
Talán mondani sem kell, hogy a csapat egyik fele kukorica párti volt és hallani sem akart a búzáról, a másik fele pedig éppen ellenkezőleg, kizárólag búzában gondolkodott. Választott képviselőik útján hosszas egyezkedésbe fogtak. Végül megszületett a kompromisszumos megoldás. Az egyéni gazdálkodók, akik kukorica pártiak voltak, bevállaltak egy kisebb arányú búzát, míg a közösen gazdálkodók egy kisebb mennyiségű kukoricát.
A következő évben a pékek serénykedhettek és mindenkinek jutott kenyér az asztalára. Aki jobban hozzájárult a közös sikerhez szellemi, vagy fizikai teljesítményével, annak egy kicsit több, aki kevésbé, annak kevesebb. És jutott azoknak is, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak részt venni a munkában.

Közben a Második csapat is elindult valamerre. Az erősebbik fele nem akart tudomást venni a gyengébbik fél álláspontjáról.
Történt, hogy valaki a gyengébbek közül a következőket mondta:
- Képzeljétek el, hogy kéz a kézben zuhanunk egy szakadékba. Ekkor a normális emberek nem azon gondolkodnak, hogy miért estek bele, hanem azon, hogy miként kellene ebből a helyzetből kimászni. Csak a fizikai törvényszerűségek alapos ismerete és a jó helyzetfelismerő képesség segíthet a megoldásban. Ha zuhanás közben feltűnik egy kapaszkodó, akkor azt meg kell ragadni.
Erre az okfejtésre beszólt az erősek közül valaki:
- De a szakadékot is ti csináltátok!
És ez a parttalan vita folytatódott. Beköszöntött a tél, a föld továbbra is parlagon hevert. A tavaszi nagy szükséget az erősek úgy próbálták megoldani, hogy mindent begyűjtöttek az emberektől, amit addig azok összekuporgattak. A pékek hiába készülődtek amikor eljött a betakarítás ideje. Nem volt mit learatni, nem volt miből kenyeret sütni.

Az erősek vezérszónokai továbbra is harsogták, hogy a gyengébbek parlagra juttatták a földet, emiatt nincs kenyér. És az időközben alaposan megcsappant, de még mindig jelentős létszámú erős párti lelkesen helyeselt, hogy mennyire igazuk van...